Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Rettegésben tartotta a családját
HP 2016. 11. 10. 8:36:00

Vádemelési javaslattal zárták le a rendőrök a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint több mint másfél éven keresztül zaklatta és rettegésben tartotta volt feleségét és kisgyerekét, Debrecenben.



A hajdúsági rendőröktől ez év szeptember közepén kért segítséget egy debreceni nő, aki elmondta, hogy volt férje foglyul ejtette, trágár szavakkal szidalmazta és bezárta házuk egyik szobájába, kiskorú gyerekükkel együtt.

Mint kiderült, a dühöngő férfi csak többszöri felszólításra, síró gyermeke könyörgésére nyitotta ki az ajtót, a nő ezután tudta értesíteni a rendőrséget a történtekről.

A további adatgyűjtés és tanúkutatás során kiderült, hogy a 45 éves férfi már 2015 januárja óta folyamatosan zaklatta az asszonyt, akivel rendszeresen veszekedett is, sok esetben közös gyermekük jelenlétében.

A rendőrség a férfival szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a járási ügyészség részére.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat