Ma: 2020.10.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Rászólt a szabálytalankodóra - majdnem belehalt
HP 2014.09.12. 7:38:00

Szabálytalanul kanyarodott be a parkolóba egy füzesabonyi férfi, majd ezt követően brutálisan bántalmazta a mögötte haladó autóst, mert az a szabályszegést szóvá tette neki. A Heves Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat az agresszív gépjárművezetővel szemben.



A vádlott február 17-én, kora délelőtt, Füzesabonyban, az általa vezetett személygépkocsival közlekedve váratlanul, irányjelzés nélkül fordult be az Egyetértés utcában a bíróság előtti parkolóba. A sértett, aki a járművével mögötte haladt, és így észlelte a szabálytalan manővert, a vádlott gépkocsija mellé parkolt, leengedte az ablakot, és a vezetőülésből átszólt a férfinak, hogy legközelebb használhatná az indexet. Ebből szóváltás alakult ki közöttük, amelynek során a vádlott kiszállt a járművéből, a sértett gépkocsijához lépett, és az abból szintén kiszállni készülő sértettet az utastérbe hajolva előbb kézfejjel orron, majd ököllel, közepes erővel a bal bordaíve alatt megütötte. Ezt követően a sértett, akinek a bántalmazástól az orra vérezni kezdett, elhagyta a helyszínt és hazament, később azonban egyre erősebb vesetáji fájdalmat érzett, ezért őt az egyik ismerőse kórházba szállította. Ekkorra - a vádlott bordaív alatti ütése nyomán bekövetkezett léprepedés miatt - már jelentős hasűri vérgyülemet diagnosztizáltak nála, ezért azonnali - lépeltávolítással járó - életmentő műtétet kellett elvégezni rajta. A 34 éves vádlottat a rendőrség másnap bűnügyi őrizetbe vette. A Heves Megyei Főügyészség a vádiratában azt indítványozta, hogy a törvényszék próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki a vádlottal szemben, valamint kötelezze őt az eljárás során felmerült - százezer forintot meghaladó - bűnügyi költség megfizetésére is.

További friss információk
Már emberölés gyanújával nyomoznak a bári kastélytűz ügyében, amelyben egy budapesti milliárdos életét vesztette
Elgurult a gyógyszer: sodrófával vett elégtételt a megsértett nő
Acélbetétes bakanccsal rugdosta
15, illetve 8 év fegyházbüntetésre ítélték a késes rablókat
Egy 16 éves féleszű levágta magáról a nyomkövetőt, aztán megkéselte a volt jegyesét és annak anyját
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat