Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Táskát rabolt a cigányasszony - vádemelési javaslattal élt a rendőrség
Privatkopo.hu 2018. 05. 29. 14:28:00

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy asszonnyal szemben, aki egy miskolci templom közelében rabolt ki egy 56 éves nőt.



Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság L. Judit 55 éves miskolci lakossal szemben.

A rendőrség tájékoztatása szerint a gyanúsított 2017. szeptember 20-án, 13 óra körül az egyik miskolci templomban, egy - ott tartózkodó - felsődobszai nő táskájából pénzt, valamint egy mobiltelefont tulajdonított el. Ahogy a sértett ezt észlelte, az elkövető után indult, hogy visszaszerezze értékeit. Ekkor az elkövető egy alkalommal megütötte, majd elszaladt a helyszínről a zsákmánnyal.

A bejelentést követően a járőrök rövid időn belül  elfogták a rablót, akit a rendőrkapitányságra előállítottak. Az elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte, továbbá az ellopott értékek is előkerültek.

Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

További friss információk
Megfenyegették a budapesti éjszakai bárok tulajdonosát
Vádemelés a rokonait távoltartás után is bántalmazó férfivel szemben
Tizenéveseket rabolt ki
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat