Ma: 2024.02.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Bűnügyi őrizetben a rablócsapat - a főkolompos bűnügyi felügyelet alatt, nyomkövetővel a lábán követte el az erőszakos bűncselekményeket
Privatkopo.hu 2020. 03. 12. 10:46:00

A Pest megyei felderítők elfogtak egy csapatot, akik hónapokon keresztül erőszakkal sápoltak két fiatalembert, Erdőkertesen. A 24 éves erdőkertesi férfi, valamint 18 és 16 éves veresegyházi társa ellen őrizetbe vételük, egy 17 éves csomádi fiú ellen szabadlábon hagyása mellett indított - emberrablás, csoportosan elkövetett rablás, illetve felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt - eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.



A nyomozás eddigi adatai szerint a banda vezére egy bűnügyi felügyelet alatt álló, elektronikus nyomkövetőt viselő, 24 éves erdőkertesi férfi, aki három, alkalmanként más-más leosztásban résztvevő társával 2019 ősze óta tartott sakkban két fiatalembert. Több alkalommal autóba kényszerítették őket, elvették pénzüket, értékeiket. Erőszakos fellépéssel és fenyegetéssel bírták jobb belátásra a sértetteket, ha azt fontolgatnák, hogy a követeléseiket nem teljesítik.

Az egyik módszer az volt, hogy egyikükre rázárták a kocsi ajtaját, és addig nem engedték el, míg a másik otthonról el nem hozta - mintegy váltságdíjként - a mozdítható és értékes tárgyakat (mobiltelefonokat, laptopot, tabletet, parfümöt, készpénzt). Máskor az is elegendő volt, hogy meglendült egy baseballütő, előkerült egy kés, vagy egy bot és a sértettek értékei a fenyegetőkhöz vándoroltak. A hónapok alatt erőszakkal elbirtokolt pénz és értéktárgyak összértéke több százezer forint.

A társaság három tagját 2020. március 9-én, Gödöllőn, negyedik társukat 2020. március 11-én Őrbottyánban fogták el.

A nyomozást emberrablás, csoportosan elkövetett rablás, illetve felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendelték el. A 24 éves erdőkertesi férfi, valamint 18 és 16 éves veresegyházi társa ellen őrizetbe vételük, egy 17 éves csomádi fiú ellen szabadlábon hagyása mellett indított eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya.

További friss információk
Késsel fenyegette volt élettársa párját
11 éves fiút rabolt ki egy „navajonki”
Előre kitervelte a férje megölését a titkos szerelmi viszonyt folytató asszony
Magyarországon mindössze 1 év és 10 hónap jár egy nő eszméletlenre veréséért
Nem tudott leállni a gyöngyösi cigánybűnöző
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat