Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Súlyos fegyházbüntetés rablási kísérletekért
MTI 2012. 05. 31. 13:20:00

Jogerősen hét, illetve nyolc év fegyházbüntetést kapott Győrben az a két férfi, aki 2009-ben egy tatabányai pénzváltót, majd egy soltvadkerti ékszerboltot próbált kirabolni. A rablási kísérletet a sofőrjük vallomása alapján látta bizonyítottnak az ítélőtábla.



Súlyos fegyházbüntetéssel sújtott jogerősen csütörtökön a Győri Ítélőtábla három férfit, akik 2009 elején megpróbáltak kirabolni egy tatabányai pénzváltót, majd egy soltvadkerti ékszerboltot.

A támadásokat végrehajtó Must Károly hét év, Ciocan Miklós Alint pedig nyolc év fegyházbüntetésre ítélte Kovács Tamás bíró tanácsa. A bíró jelezte, hogy a másodrendű vádlott különös visszaesőként volt társtettese a rablási kísérletnek. A tettesek sofőrje, az első fokon bűnsegédletért három év fegyházbüntetéssel sújtott Molnár Gábor visszavonta fellebbezését, így az ő ítélete a napokban jogerőre emelkedett.

A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság elsőfokú ítélete szerint a két későbbi támadó - elhatározva a pénzváltó kirablását - azzal kereste meg a harmadrendű vádlottat, hogy az egy-két millió forint ellenében segítsen nekik. Az akció során, amikor fejükön maszkkal, fegyverrel fenyegetőzve pénzt követeltek, az alkalmazott azt közölte velük: csak a később érkező biztonsági őrnél van kulcs a páncélszekrényhez. Ezután az elkövetők kihátráltak az üzletből, majd újabb rablást terveztek el, de annak helyszínén a rendőrök elfogták őket.

A két támadó védője korábban kérte az ügy új eljárásra bocsátását, mert - miután védencei a nyomozás és az elsőfokú bírósági eljárás során nem nyilatkoztak - csupán Molnár Gábor közlései alapján jártak el a hatóságok. Az ügyvéd kifogásolta azt is, hogy szerinte az elsőfokú - a másik két férfi büntetését tekintve most megerősített - bírói döntésből nem derül ki, mely bizonyítékokat vette figyelembe az eljáró tanács.

Kovács Tamás bíró ezzel szemben a szóbeli indokolásban azt emelte ki: apróbb korrekciókat tartalmaz ugyan az ítélőtábla döntése, de olyan körülményre nem bukkant a bírói tanács, amely a hatályon kívül helyezést és az új eljárásra utasítást megalapozta volna.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat