Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Nem a Teréz körúti robbantót foghatta el a rendőrség
privatkopo.hu 2016. 10. 26. 10:25:00

A rendőrség honlapján (police.hu) jelenleg is elérhető az a nyomravezetői díj kitűzéséről szóló felhívás, amelyet 2016. szeptember 25-én, este tett közzé az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Teréz körúton történt robbantással összefüggésben. A 10 millió forintos díjat annak ellenére sem vonták vissza, hogy szeptember 19-én, kevéssel 16 óra után a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei elfogtak egy fiatal férfit, akiről azt állították: a megalapozott gyanú szerint ő követhette el a merényletet.



P. Lászlón egyértelműen látszik, hogy nem 170 cm magas, ahogy az a nyomozóhatóság felhívásában szerepel

A nyomravezetői díj visszavonásáról közleményben tájékoztatják a nyilvánosságot, ez nem történt meg idáig. A Népszava tegnap megszólaltatta Nagy Andreát, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét, aki közölte: „a 10 millió forintos nyomravezetői díj visszavonása érdekében a Központi Nyomozó Főügyészség ezidáig nem intézkedett”.

A Privatkopo.hu által megkérdezett bűnügyi szakemberek szerint ez azt jelentheti, hogy nem az elfogott P. László robbanthatott a Teréz körúton, a bűncselekményhez azonban köze lehet, ez indokolja az előzetes letartóztatásának elrendelését.

Az ORFK Kommunikációs Szolgálata 2016. szeptember 26-án, a rendőrség honlapján közzétett egy 18 perc 15 másodperc idejű kamerafelvételt, amelyen a robbantás helyszínén 2016. szeptember 24-én, 22 óra 18 perc 12 másodperctől 22 óra 36 perc 23 másodpercig rögzített események láthatók.

A képsoron az első másodpercben tűnik fel a feltételezett robbantó, aki a 30. másodpercben az érkezésének irányába visszasétál, és kilép a közterületi kamera látószögéből. 1 perc 16 másodpercnél ismét feltűnik a képsoron, s arra a helyre ballag, ahol később a robbanószerkezetet elhelyezi. A felvétel tanúsága szerint 15 és fél percig áll ott.

16 perc 45 másodpercnél kezdődnek a figyelemreméltó történések: ekkor a feltételezett robbantó elhagyja a helyet, ahol a bombát lerakta, és a néhány méterrel arrébb lévő, úgynevezett beugróhoz sétál. 37 másodperccel később - 17 perc 22 másodpercnél - a felvétel bal felső részén felbukkan egy férfi, aki előbb a feltételezett robbantónak háttal áll meg, majd néhány másodperc elteltével szembefordul vele. A kamerafelvétel alapján hanggal vagy arc- és/vagy szemmozdulattal kommunikálhatnak, a képkockákon frissen megjelent ember akár jelzést adhat a fehér horgászkalapot viselő illetőnek, vagy utasítást közölhet vele. 17 perc 45 másodpercnél az ismeretlen személy - egy sötét kabátos járókelő takarásában - elindul, és egyetlen másodperccel később a felvétel alsó részén megjelenik a két rendőrjárőr. Az ismeretlen férfi végig őket figyeli, többször visszanéz utánuk, azt követően, hogy a rendőrök elhaladtak mellette. Lényeges körülmény lehet, hogy a két kezét végig zsebben tartja. 17 perc 58 másodpercnél megáll, továbbra is a sétáló járőrök után néz. Abban a pillanatban, amikor a későbbi áldozatok elhaladnak a feltételezett robbantó előtt - 18 perc 3 másodpercnél -, egy lépést tesz, és újra megáll. A fejét már csak nagyon enyhén fordítja el a célpontok irányába, de a szemével követheti azok mozgását. A feltételezett robbantó eközben egy flakonból iszik. Két és fél másodperccel a robbanószerkezet működésbe léptetése előtt belerakja flakont a kezében lévő tornazsákba (a cselekvéshez mindkét kezére szükség volt), és hátralép az épület beugró részébe.


Két és fél másodperccel robbantás előtt a feltételezett robbantó a kezében lévő tornazsákba helyezi a flakont - a tevékenységhez mindkét kezére szükség volt...

18 perc 10 másodpercnél bekövetkezik a detonáció. Az ismeretlen férfi a többi járókelőt megelőzve rezzen össze, ami - a nagy hanghatás miatt - vélhetően reflexszerű lehetett. A közelében lévő emberek mozdulata abban a pillanatban még nem tükrözi a robbanás hang- és képhatását, amikor az ismeretlen férfi lábai már megroggyannak. Ebből akár arra is lehet következtetni, hogy az ismeretlen férfi tudhatta, mi fog történni.

A detonáció bekövetkezésének pillanata - az ismeretlen férfi lábai már megroggyannak, a járókelők mozgása még nem tükrözi az eseményt...

A jobb oldali hölgy már menekülőben, az ismeretlen férfi még tesz egy lépést a robbantás irányába...

A nyilvánosságra hozott kamerafelvételen jól látható, hogy az ismeretlen férfi arccal még akkor is a robbantás irányába áll, amikor a környezetében tartózkodó gyalogosok már menekülnek. Két és fél másodperccel a detonáció bekövetkezése után még mindig a kabátja zsebében tartja mindkét kezét. És az utolsó mozzanat: a férfi felemeli mindkét kezét - még mindig a robbanás és a feltételezett robbantó felé állva -, majd elfut.

A detonáció bekövetkezése után két és fél másodperccel még mindig zsebben az ismeretlen férfi mindkét keze...
 

Mindenki menekül, az ismeretlen - még mindig a robbantás felé fordulva - a kezeit a magasba emeli...

Az utolsó képkocka: a gyalogosok már futnak, az ismeretlen menekülésre utaló mozdulatsora csak ekkor kezdődik

Újabb lényegesnek tűnő momentum lehet, hogy a feltételezett robbantó - aki igyekezett a fehér, rikító horgászkalapjával magára vonni a figyelmet, sőt a robbantás előtt még egy élelmiszerüzletbe is betért, hogy állítólag italt vásároljon magának, de valójában inkább „megmutatni” akarhatta magát - az ismeretlen férfival ellentétes irányba, az áldozatok felé, azokon átlépve indul el - hatalmas nyugalommal. Ez akár egy tudatos elterelő taktika is lehetett, hogy az ismeretlen férfira senki ne figyeljen, a nyomozók (és a média) a felűnő fejfedőt viselő emberre koncentráljanak. Egy „elsőrobbantóra”, egy 23 éves, „egyszerű, vidéki parasztgyerekre”, aki hasonló szituációkat korábban csak a televízióban láthatott, aligha jellemző az a fajta végtelen higgadtság, amit a horgászkalapos mozdulatai sugároztak - egészen a Népligetig.

Mindezek alapján nem zárható ki, hogy a robbanószerkezetet az ismeretlen férfi hozhatta működésbe - a zsebében lévő távirányító eszközzel. Ebben az esetben pedig P. Lászlónak (feltéve, ha valóban ő látható a kamerafelvételeken, és nem egy másik - ma még ismeretlen - férfi) annyi lehetett a feladata, hogy a „csomagot” a megfelelő helyre szállítsa, és ott elhelyezze.

Furcsa, hogy a zsebre tett kézzel tébláboló férfit a nyomozóhatóságok egyetlen nyilvános felhívásban sem keresték - egy kerékpárost, továbbá a rendőrjárőrök mellett elhaladó nőt, valamint egy férfit, aki a merénylet estéjén a Dob utca 63. alatti Queen’s Court Hotel & Residence-ben szobafoglalásról érdeklődött, illetve a hotellel szemben a Dob utca 60. alatt lévő Rebo Bár szórakozóhelyen járt, viszont igen -, ennek ellenére több sajtóorgánumban megjelent, hogy a rendőrök kihallgatták, és az alibije, amely szerint a barátnőjére várt, igaznak bizonyult. Azt jelenleg nem tudni, hogyan találták meg az ismeretlen férfit a nyomozók, és miképpen tudta kétséget kizáróan bizonyítani, hogy nincs köze a bűntetthez - a Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda P. László elfogásával összefüggésben tartott sajtótájékoztató óta gyakorlatilag néma.

Azonban az mindennél beszédesebb, hogy a hatóságok továbbra is keresik a robbantót, érvényben van a 10 millió forintos nyomravezetői díj.

http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/dijkituzesek/nyomravezetoi-dij-8

A Pestisracok.hu tegnap este azt közölte, hogy „P. László - miután panasszal élt a gyanúsítással szemben - annyit közölt kihallgatóival, hogy nem követte el azt a bűncselekményt, amit a terhére rónak, ám az ügyben vallomást továbbra sem tett. Ügyvédje azt nyilatkozta, hogy ügyfele a lehetőségekhez képest jól van.”

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat