Ma: 2024.04.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Prostituáltak fenyegetőire csapott le a TEK
MTI 2013. 09. 12. 8:49:00

Prostituáltat fegyverrel fenyegetők és zsarolók ellen indított eljárást a rendőrség. Két férfit a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével elfogtak, egyiküket már kedden őrizetbe vették.



A rendőrség szerint augusztus 2-án, hajnalban, az V. kerületi Eötvös téren feltehetően prostituált nők mellett négy autó állt meg, és 15-20 erős testalkatú férfi szállt ki belőlük. A férfiak az egyik nővel közölték, hogy egy hónapra visszamenőleg napi 20 ezer forintot kell fizetnie helypénzként. A nő erre nem volt hajlandó, ezért az egyik ismeretlen férfi bántalmazta.

A nők megpróbáltak társuknak segíteni, a támadók ekkor fegyverrel vagy egy ahhoz hasonló tárggyal fenyegetőzve nyomatékosították követelésüket, majd elhagyták a helyszínt.

Az V. kerületi nyomozóknak sikerült azonosítaniuk a társaság két tagját, majd - tekintettel arra, hogy az elkövetőknek fegyverük lehet - a TEK bevetési egységével a lakásukon elfogták őket.

Az előállítás után L. Ottó Lászlót őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását, társa, N. Arnold azonban szabadlábon védekezhet.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
Emberölési kísérlet macskaeledelért és tojásért
Ököllel és vasalóval is bántalmazta élettársát
17 év fegyházra ítéltek egy cigányt, aki a Hős utcában legalább 52 sérülést okozva agyonverte az élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat