Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Itt a vádirat: Kisbandi lelépett a nagy pénzzel, Prisztást három ingatlanfedezetért ölette meg Portik
pestisracok.hu 2013. 05. 15. 12:45:00

Kisbandi, azaz Lakatos András, valamint Portik Tamás féltékenysége miatt kellett meghalnia Prisztás Józsefnek - legalábbis ez derült ki az 1996-os gyilkosság körülményeit feltáró vádiratból. A tanúk névsora alapján izgalmas tárgyalássorozat várható, hiszen Radnai Lászlón kívül meghallgatják Prisztás József vagyonából kiforgatott lányát, Portik anyósát, ismertethetik Medveczky Ilona táncosnő vallomását, és még számos, az éjszakai életből ismert, de számmal jelölt védett tanúét.



A Prisztás-gyilkosság miatt indult büntetőügy pénteken kezdődik a Fővárosi Törvényszéken, feltehetően szigorú biztonsági intézkedések mellett. Várhatóan a vádirat ismertetése után Portik Tamás (felső kép) nem tesz majd vallomást, csupán a megvádolásával összefüggésben nyilatkozik. Mivel a többi vádlott, H. István és F. Ferenc közül a nyomozásban az utóbbi tett vallomást, várható, hogy ők sem szólalnak majd meg, a tárgyaláson csupán felolvassák F. Ferenc nyomozati vallomását. Úgy tudjuk, hogy a vádiratban 1. és 2. számmal jelzett, védett tanúkat úgynevezett zártcélú távközlő hálózat segítségével hallgatják meg. Ez azt jelenti, hogy a tanú egy másik helyiségben, vagy másik helyszínen vesz részt a tárgyaláson, mondandóját kamera segítségével közvetítik a tárgyalóterembe. Az ügyészség kérte, a bíróság pedig elfogadta, hogy a tanúknak még a hangját is eltorzítsák, mert állítólag félnek a vádlottak bosszújától. Ehhez képest Portik ügyvédjei útján indítványozta, hogy a tanúk álljanak ki a bíróság elé és úgy tegyenek vallomást, hiszen számára mindegyik úgynevezett védett tanú korábbi ismerőse. Indítványa szerint például az egyikük maga Kisbandi, azaz Lakatos András, egy másik pedig korábbi üzlettársa, Csüllög Zsigmond. Utóbbi férfiról úgy tudjuk, Portik azt mondta, hogy vele letartóztatásáig jóban voltak, egy másik védett tanúról pedig azt, hogy vele szinte napi kapcsolatban állt, ezért vallomásában felismerte ismerősét. Mindezek miatt indítványozta a bíróságnál a zártláncú videovallomás mellőzését. A bíróság még nem döntött az ügyben, pénteken kiderül, hogy miként zajlanak majd a meghallgatások.

Lakatos felnyalta a százmilliókat - és utána a vízözön…

A vádirat szerint Portik Tamás 1996-ra egy 15-20 fős bűnbandát irányított, amelybe gyerekkori barátai és ismerősei, így a korábban az ügyben meggyanúsított Kacsa becenevű L. János és K. Tibor is tartozott. Velük szemben azonban az ügyészség már nem emelt vádat. Portik vádlott társai közül Fazekas Ferencet annak óbudai, T-Boy Café nevű szórakozóhelyén ismerte meg, míg a Hatyi becenevű Hatvani Istvánt 1994 körül ismerte meg. Később Hatyi bizalmasa, majd sofőrje és testőre lett. A banda törzshelye a Sirály, vagy későbbi nevén Művészinas étterem volt. Fazekas Ferenc rendszeresen kölcsönkért nagyobb összegeket a pénzkihelyezéseiről és egyéb kétes üzleti vállalkozásairól hírhedt Prisztás Józseftől, mígnem annyi adóssága halmozódott fel, hogy kénytelen volt megállapodni vele abba, hogy Prisztás nevére kerüljön egy több, mint ezer négyzetméteres, óbudai önkormányzati telek bérleti joga. Prisztásnak azonban rengeteg ügyfele volt, többek között az éjszakai életben Kisbandiként ismert Lakatos András is, aki éppen egy takarékszövetkezetet próbált összegründolni. Igaz, a később az alvilág bankáraként emlegetett férfival kapcsolatban az terjedt el, hogy az alvilági pénzeket igyekezett ilyen módon lecsapolni, nos, a vádirat szerint ez remekül sikeredett is neki, mert Prisztástól 100 millió forintot, Portiktól pedig 80 millió forintot vett át. Fedezetként Medveczky Ilona táncosnő akkoriban is már 270 millió forintot érő, XII. kerületi ingatlanát ajánlotta föl, mivel a díva ismerőse 65 millió forinttal tartozott neki. Mivel azonban Medveczky büntetőfeljelentést tett az ügyben, Kisbandi egy másik, szintén hegyvidéki ingatlant ajánlott fel a kölcsön fedezetéül úgy, hogy közben tulajdonos volt Prisztással együtt egy másik, szintén XII. kerületi ingatlanon. Az ide-oda tartozgatás odáig fajult, hogy Prisztás igyekezett érvényt szerezni tulajdonjogának, de Kisbandi további 50 milliót kért Portiktól, míg végül 1996 októberében távozott Magyarországról.

Prisztást ki kell nyírni

Mivel Kisbandi Portiknak is jelentős összeggel tartozott, a három, összességében több százmillió forintot érő ingatlanra Portik is igényt tartott. Azonban Prisztás közölte, hogy mivel a Medveczky-ingatlan per alatt áll, azt viheti, a másik két ingatlan azonban az övé, és akkor sem adja át neki, ha megöli, vagy megöleti. A Művészinasban létrejött találkozón Portik annyira feldühödött, hogy közölte Hatyival: Prisztást ki kell nyírni, Prisztásnak meg kell halnia. A fent ismertetett ingatlan vita, valamint - a vádirat szerint - Prisztásnak az éjszakai életben elfoglalt meghatározó szerepére való féltékenység vezetett oda, hogy Portik ténylegesen elhatározta, hogy bizalmasával, Hatvani Istvánnal megöleti ellenlábasát. Első körben, 1996. október 28-án, az ügyben tanúként szereplő M. Tamással és ismeretlen társával kézigránátot dobatott a Prisztás érdekkörébe tartozó II. kerületi autószalonra, valamint a mellette lévő pizzériára. Az autószalon egyébként a Prisztás által kihelyezett kölcsönöket nem fizető adósok autóival volt tele. Később felvette a kapcsolatot Fazekas Ferenccel, hogy segítsen Prisztás megölésében, hiszen a férfinak is ingatlan vitája volt a vállalkozóval. Ebbe a vádirat szerint a férfi bele is ment. Aztán 1996. november 1-jén a vállalkozóval a már ismert módon és helyszínen végeztek.

A gyilkosság után Fazekas Ferenc nem a rendőrséget, hanem a később Prisztás utódjaként emlegetett H. Istvánt értesítette a vállalkozó haláláról. Érdekesség, hogy a férfit nyíltan nem hallgatták meg tanúként, bár lehet, hogy az egyik szám a férfi személyét fedi. Miután a rendőrség a helyszínre érkezett Fazekas Ferencet bevitték tanúskodni, de a férfi hamis személyleírást adott a feltételezett elkövetőről. A vádirat szerint Fazekas Ferenc 1997-től éveken át havi 500 ezer forint hallgatási pénzt kapott Portiktól, és nem kellett kifizetnie Prisztás örököseinek a felé fennálló tartozását, így megtarthatta óbudai ingatlanát. Az egyesek szerint milliárdos Prisztás-örökséget egykori barátai, üzlettársai széthordták.

A vád rengeteg tanút idézett a tárgyalásra, de bizonyára majd a védelem is előáll mentő tanúival. A vádirat szerint tanúvallomást tesz majd Prisztás József lánya, Radnai László, az ingatlanok adás-vételét bonyolító ügyvéd, Búza János, az ügy korábbi gyanúsítottja Kenedi Tibor, valamint felolvassák vallomását a fővárosi éjszakai életben régóta ismert Csobolya Attilának, valamint Portik Tamás anyósának, Halmos-Riskó Juditnak, és Prisztás egykori élettársának. További érdekességek között említhető, hogy a bizonyítékok között van egy Katonai Nemzetbiztonsági Hivatal által közölt adat is.

További friss információk
11 éves fiút rabolt ki egy „navajonki”
Előre kitervelte a férje megölését a titkos szerelmi viszonyt folytató asszony
Magyarországon mindössze 1 év és 10 hónap jár egy nő eszméletlenre veréséért
Nem tudott leállni a gyöngyösi cigánybűnöző
Bűnügyi őrizetben a kocsolai fegyveres rabló
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat