Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Prisztás-gyilkosság: pénteken kezdődik Portik büntetőpere - aztán jön a többi
MTI 2013. 05. 13. 14:38:00

A Prisztás-ügy pénteken kezdődő büntetőperében az ügyészség nyereségvágyból, előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolja Portik Tamást - felbujtóként. Egyik társa, egykori testőre a vádhatóság szerint az emberölés tettese, másik vádlott-társa, ismerőse pedig a bűnsegédje volt.



Portik Tamás egy időben a legkeresettebb magyar bűnözők listáját vezette, az 1990-es években az olajszőkítéssel kapcsolatba hozott Energol Rt. egyik vezetője volt. Tavaly júliusban elfogták és előzetes letartóztatásba helyezték. A hatóságok őt gyanúsították meg felbujtóként Prisztás József 1996-ban és Boros József Károly 1998-ban, az Aranykéz utcai robbantásban, továbbá Seres József, valamint testőre 1999-ben, Tahitótfaluban történt meggyilkolása ügyében.

A vádirat rögzíti, hogy Portik Tamás 1994 és 2000 között az Energol Rt. igazgatója volt, a cég tevékenysége révén jelentős vagyont szerzett, és egyre nagyobb befolyásra tett szert az alvilágban.

Portik Tamás 1996-ban kölcsönügyletek folytán három ingatlannal összefüggésben elszámolási vitába keveredett a budapesti éjszakai élet másik meghatározó alakjával, Prisztás Józseffel, és elhatározta, hogy megöleti. Az év október 28-án kézigránátot dobatott egy Prisztáshoz köthető budapesti autószalonra és a mellette lévő pizzériára. Majd Portik Tamás rávette ismerősét, hogy anyagi ellenszolgáltatásért segítse Prisztás megölését azzal, hogy információt szolgáltat napirendjéről, tartózkodási helyéről, és megtervezték a gyilkosságot - áll a vádiratban.

A vád szerint Portik Tamás ismerőse csalta a III. kerületi Ladik utcai tetthelyre 1996. november 1-jén az áldozatot, ott Portik Tamás testőre pisztollyal fejbe lőtte a kocsijába beszálló Prisztást, aki a helyszínen meghalt.

Sajtóhírek szerint a Prisztás-gyilkosságban a vád tanúi között több olyan ember is van, akit Portik Tamás állítólag meg akart öletni. Több tanú védett.

Az eljárásban korábban eljáró ügyvédek közül több is kiszállt az ügyből a tárgyalás megkezdése előtt.

További friss információk
11 éves fiút rabolt ki egy „navajonki”
Előre kitervelte a férje megölését a titkos szerelmi viszonyt folytató asszony
Magyarországon mindössze 1 év és 10 hónap jár egy nő eszméletlenre veréséért
Nem tudott leállni a gyöngyösi cigánybűnöző
Bűnügyi őrizetben a kocsolai fegyveres rabló
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat