Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Kellett a pénz piára, gyilkoltak érte
MTI 2012. 05. 25. 9:25:00
Életfogytig tartó fegyházra ítélte a Szolnoki Törvényszék, csütörtökön, nem jogerősen azt a férfit, aki 2010 nyarán a testvérével és az unokaöccsével kirabolt, majd meggyilkolt egy idős embert Jászberényben.



A rablógyilkosság elsőrendű vádlottja, Gyöngyösi Béla, akit nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette, valamint magánlaksértés miatt ítéltek el, 22 év után bocsátható feltételes szabadságra. Testvére, Gyöngyösi Gábor - mint másodrendű vádlott - jelentős értékre, csoportosan, társtettesként elkövetett rablás kísérlete, súlyos testi sértés és magánlaksértés miatt 9 év fegyházat kapott. A bűnügy harmadik résztvevőjének kora kizárta büntethetőségét.

A vádirat szerint 2010. június 4-én a többszörösen büntetett előéletű Gyöngyösi Béla testvérével és gyermekkorú unokaöccsével az esti órákban Jászberényben kocsmáról kocsmára járva italozott. Pénzük egy idő után elfogyott, ekkor az elsőrendű vádlott közölte a többiekkel, hogy ismer egy helyet, ahonnan több millió forintot tudnak zsákmányolni. Megbeszélték, hogy egy idős emberhez mennek be, ha kell, megkötözik őt és elveszik a pénzét.

A házba mindhárman a hátsó konyha felől, az ajtó berúgásával jutottak be, a zajra felébredt az idős tulajdonos és kiabálni kezdett. A 89 éves férfi a támadók ellen egy darabig megpróbált seprűvel védekezni, azután a földre esett és a két vádlottól több rúgást kapott a fejére. Ezután ketten a pénzt kezdték el keresni, míg az elsőrendű vádlott tovább ütlegelte az idős embert. A többiek - a vádirat szerint - hiába szóltak rá, Gyöngyösi Béla úgy fojtogatta a sértettet, hogy ezzel eltörte a pajzsporcát. Röviddel ezután a háztulajdonos elvesztette az eszméletét, és a helyszínen meghalt.

A két vádlott és gyerekkorú társuk a lakásban 200-300 ezer forint készpénzt talált, amit elvittek. Nem tudták vagy nem merték viszont magukhoz venni a csaknem 14 millió forintra szóló betétkönyvet, mert az a sértett nevére szólt.

Miután távoztak helyszínről, a másodrendű vádlott telefonon felhívta a mentőket, azzal, hogy "egy idős bácsi haldoklik és menjenek a helyszínre". A vádlottak a pénzt elrejtették, abból a nyomozás során 51 ezer forint megtérült.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a két vádlott enyhítésért fellebbezett, így az nem jogerős.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat