Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Jövő héten kezdődik a pécsi valutázó gyilkosainak büntetőpere
MTI 2013. 03. 22. 12:27:00

Bíróság elé állnak a pécsi illegális valutaváltó feltételezett gyilkosai: a négy vádlott büntetőpere jövő szerdán kezdődik a Pécsi Törvényszéken.



Hajdu István, a törvényszék szóvivője pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta, hogy az ügyészség a négy embert nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja. Az első tárgyalási napra a vádlottak mellett hat tanút idéztek be.

A vádirat szerint a valutázónál takarító és vele intim viszonyban álló fiatal nő, valamint társai elhatározták: megszerzik a férfi kertvárosi otthonában tartott nagy összegű készpénzt.

Tavaly május 28-án, éjjel a nő révén bejutottak a lakásba, ahol a sértettet sokkolóval, viperával, kalapáccsal bántalmazták, és késsel többször megszúrták. Az áldozat belehalt sérüléseibe, támadói a helyszínről ötmillió forintot és hatszázezer forint értékben különböző tárgyakat vittek magukkal.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a hatvankét éves, húsz éve Magyarországon élő, bosnyák származású valutaváltó holttestére másnap reggel találtak rá. A rendőrök néhány napon belül elfogták a férfinál takarító, akkor tizenhét éves nőt, a harmincöt éves anyját és az anya negyvenkét éves élettársát, valamint az anya másik lányának huszonhárom éves élettársát. Ők ülnek a vádlottak padján.

További friss információk
11 éves fiút rabolt ki egy „navajonki”
Előre kitervelte a férje megölését a titkos szerelmi viszonyt folytató asszony
Magyarországon mindössze 1 év és 10 hónap jár egy nő eszméletlenre veréséért
Nem tudott leállni a gyöngyösi cigánybűnöző
Bűnügyi őrizetben a kocsolai fegyveres rabló
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat