Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Pásztó: késsel rabolta ki a 81 éves nénit a cigány
MTI 2012. 05. 29. 13:40:00

Késsel rabolt ki egy férfi egy idős nőt Pásztón, az elkövetőt három órán belül elfogták a rendőrök - közölte kedden a városi kapitányság bűnügyi osztályvezetője sajtótájékoztatón.



A 22 éves bátonyterenyei férfi követte a hazafelé tartó 81 éves nőt, majd amikor az a város belterületén egy kihalt útszakaszhoz érkezett, hátulról befogta a száját, másik kezével pedig kést szorított a nyakához. A nő arany nyakláncát levágta, fülbevalóit kitépte, majd elmenekült.

A bejelentés után a kapitányság teljes szolgálatban lévő állománya ráállt az ügyre, és három órán belül elfogta a büntetett előéletű férfit - közölte az osztályvezető. Elmondta: az elkövető egy pásztói zálogházba adta be az ékszereket 90 ezer forintért. Az ékszereket lefoglalták, később a pénzt is megtalálták a rablónál, aki a bűncselekmény után hazaindult, és az éppen induló autóbuszon fogták el.

Az idős nő sokkos állapotba került, és nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az előzetes letartóztatásba helyezett férfi ellen felfegyverkezve elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást. A bűncselekmény öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat