Ma: 2024.02.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
50 millióért gyilkolt meg négy embert Rohác
RTL Klub 2014. 09. 24. 18:53:00

Ötvenmillió forintot kapott a vádirat szerint az Aranykéz utcai merényletért Jozef Rohác a magyar olajmaffia rettegett vezéregyéniségétől, Portik Tamástól - nyilatkozta a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Bagoly Bettina hozzátette: a Fenyő-gyilkossággal is vádolt férfi maga is megsérült a robbantásban.



A vádirat lényege szerint Jozef Rohác megbízást kapott Portik Tamástól, Boros József Károly megölésére, mert korábban terhelő vallomást tett Portikra és társaira is több bűncselekménnyel kapcsolatban. Rohác a megbízást elfogadta, majd az általa megtervezett robbantásos merénylet előkészítésébe Jozef Hamalát is bevonta. Rohác beszerezte a robbanóanyagot, és távirányításos robbantószerkezetet készített, valamint a sértett mozgását, az általa rendszeresen használt útvonalakat is feltérképezte. Ezután, Jozef Rohác utasításai szerint,Jozef Hamala a mintegy 4500-5000 grammnyi, TNT-t tartalmazó robbanóanyagot egy Polski Fiatba rejtette, amelyet hamis okiratokkal szerzett meg. Az autót Jozef Hamala a bűncselekmény elkövetése előtti napokban leparkolta az Aranykéz utca 1-3. szám előtti útszakaszon, ahol a sértett naponta közlekedett. Boros József Károly 1998. július 2-án, 11 óra 44 perckor gépkocsival érkezett a helyszínre, ahol Jozef Rohác már lesben várta. Pár perc múlva, amikor a sértett gyalogosan elhaladt a Polski Fiat közelében, Jozef Rohác távirányítással működésbe hozta a robbantószerkezetet. A robbantás következtében a merénylet célpontja, Boros József Károly és még három ember életét vesztette, húszan különböző súlyosságú sérüléseket szenvedtek.

További friss információk
Segítséget akart szerezni családtagjai megöléséhez
Terrorcselekménnyel fenyegetett, fiatal nőt ejtett túszul
Pszichiátriai betegeket bántalmazott
Rabolt, lopott és garázdálkodott a 20 éves kecskeméti férfi
Ittas állapotban durván bántalmazta anyja élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat