Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Márió maga sem tudta, mit adott el „varázspor” néven
Zsaru/index.hu 2017. 09. 07. 9:15:00

Múlt héten még a Hős utcában árult a 23 éves O. Márió, az a díler, akit augusztus 29-én a Déri Miksa utcában akciófilmbe illően kapták el - társaival együtt. A férfi csak egy napig kereskedhetett a VIII. kerületben a mocskos kábítószerével, mert a rendőrök nem hagyták, hogy tartósan berendezkedhessen itt, ahova a Hős utcai akciók elől menekült.



Ez a drog azért mocskos, mert mint kiderült, Márió a „varázspornak” nevezett új pszichoaktív szert árulta. Márió dohányt kevert össze acetonnal és egy ismeretlen hatóanyagú fehér porral, amiből szúrós szagú, erős vegyület jött létre.

A fogyasztók azt mondják róla, volt, akit két szippantás órákra elkábított, valaki el is ájult, és már beszippantva is marta a tüdejüket. Az internetről postai úton rendelte a vegyületet, amiről Márió maga sem tudta, hogy mi az, de a vegyész szakértői elemzés  megállapította, hogy új pszichoaktív szernek minősül.  

A vevői közt volt fiatalkorú is, és Márió egy iskola szomszédságában árulta a varázsport. Csak elkapása délelőttjén 24 ezer forintot keresett a szer árulásával. O. Máriót új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel gyanúsítják, augusztus 31-én előzetesbe került. 

A BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai augusztus 28-án figyelt fel arra, hogy több kába, nehéz mozgású, rosszul öltözött fiatal tűnt fel a kerületben, leginkább a Rákóczi tér környékén.  „A térfigyelő kamerákon át láttuk, hogy nagyon erős anyagot szerezhettek. Ahogy beszívták, mozdulni sem tudtak tőle, a tér padjaira dőlve, eszméletvesztésközeli állapotban, elernyedve ültek, feküdtek” - magyarázta a rendőrkapitányság törzszászlósa. Mint kiderült, a Hős utcai elosztók törzsvásárlói voltak, akik telefonon tudták meg, hogy itt is vehetnek az anyagból.

A nyomozók augusztus 29-ére akciót szerveztek, és lekapcsolták Máriót, akinek kivételesen nem működött a talizmánja: 

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat