Ma: 2024.04.10. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Fel-feltörő rejtett erőforrások: nyolcéves kisfiút akartak orális szexre kényszeríteni
hir24.hu 2013. 11. 14. 13:27:00

A váci eset után most egy somogyi település általános iskolájában történt az aberrált szexuális bűncselekmény. A nyolcéves kisfiú nem tette meg, amire a társai rá akarták kényszeríteni, ezért csúnyán megverték. Úgy tudni, nem ez volt az első erőszakos cselekmény az intézményben.



Az eset a bántalmazott kisiskolás édesanyja szerint november 5-én történt a Somogy megyei Görgetegen, a helyi általános iskolában. A mindössze nyolcéves gyermeket három nagyobb fiú kapta el délután 2 óra körül, a szünetben. Hátravitték őt a tornaterem mögé. Legidősebb támadója - egy 14 éves, hetedikes tanuló - ezután lehúzta a nadrágját és arra akarta kényszeríteni a gyereket, hogy elégítse ki orálisan. Valamivel fiatalabb cinkosai pedig „asszisztáltak” ehhez, és folyamatosan figyelték, nem jön-e valaki. A kisfiú nem volt hajlandó megtenni, amit akartak, ezért mindhárman nekiestek, ütötték, rúgták - mondta a diák édesanyja.

Kinyírjuk az egész családod

Beszélt arról is, hogy kisfia mindvégig segítségért kiáltott, de nem jött senki, a tanárok bent voltak. Sőt, később próbálta jelezni, mit tettek vele a „nagyok”, de a pedagógus, akitől segítséget kért, elhajtotta azzal, hogy menjen játszani.

A gyerek ezután nem szólt senkinek, a történtekre csak másnap derült fény, fürdésnél ugyanis édesanyja meglátta a sérüléseit. Állítása szerint fia tele volt kék-zöld foltokkal, zúzódásokkal, a legtöbb seb, sérülés a fenekén volt. A gyerek azt mondta, azért nem mondott semmit, mert iskolatársai délután megfenyegették, hogy „kinyírják” az egész családját, ha el meri mondani, mi zajlott a tornaterem mögött.

Látlelet készült

A rendőrséget még aznap értesítették és orvos is látta a gyereket, látlelet is készült, a dokumentum jelenleg a nyomozóknál van. A kisfiút másnap, vagyis november 6-án hallgatták ki, két és fél órán át beszéltek vele az egyenruhások az asszony jelenlétében. A nő szerint a rendőrök nagyon segítőkészek voltak.

A felháborodott édesanya elmondta, hiába fordult az iskolához, ott azt állítják, hazudnak. Hasonlóan reagáltak az érintett fiúk családtagjai is. Ám a falubeliek többsége fel van háborodva - fűzte hozzá.

Az asszony elmesélte, nemrég egy kislányt vittek el a mentők, miután két „nagyobb lány” durván bántalmazta, ugyancsak az említett intézményben.

További friss információk
17 év fegyházra ítéltek egy cigányt, aki a Hős utcában legalább 52 sérülést okozva agyonverte az élettársát
Szilveszterkor rúgta fejbe ismerősét
Rablás miatt kiszabott börtönbüntetés elől bujkált a cigánynő
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat