Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Nyolcan erőszakoltak meg egy lányt egy borsodi településen - vádat emeltek ellenük
MTI 2018. 06. 13. 9:46:00

Nyolcan erőszakoltak meg egy, kábítószeres cigarettától bódult állapotba került lányt az egyik borsodi településen - vádat emeltek ellenük.



A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főügyész azt mondta, hogy a tavaly júniusi erőszak elkövetői között egy 16 éves fiú is volt.

A fiatalkorú sértett az utcán találkozott össze két huszonéves férfi ismerősével. Cigarettával kínálták, amelytől a lány erősen bódult állapotba került.

Ezt kihasználva a két férfi egy romos, lakatlan házba vitte az áldozatot, ott újabb cigarettát adott neki, majd akarata ellenére mindkettő közösült vele. Később csatlakozott hozzájuk egy harmadik férfi, aki szintén kihasználta a lány magatehetetlen állapotát. Ezután áldozatukat egy szemközti házba vitték, ahol még öt vádlott erőszakolta meg.

Az egyik vádlott felesége, meghallva a faluban terjedő híreket, a helyszínre sietett és véget vetett az eseményeknek.

„A kábult lány azonban csak másnap hajnalban tudott hazamenni, szervezetében a vizsgálatok szintetikus kábítószert mutattak ki, testén horzsolások, bevérzések voltak” - ismertette a főügyész.

Az ügyészség a felnőtt korú vádlottakra fegyházbüntetés, fiatalkorú társukra börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Mindegyikük ellen tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, egymás cselekményéről tudva, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emeltek vádat.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat