Ma: 2020.09.27. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
9 éves nevelt fiát akarta kielégíteni az „apa” - csak két évet kapott
heol.hu 2014.09.17. 9:28:00

Tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt két év börtönbüntetésre és két év közügyektől eltiltásra ítélt másodfokon egy Egerben élő férfit a Debreceni Ítélőtábla. A vádlott elismerte, hogy hibázott és „nem volt helyes”, amit tett. A család azóta is egy háztartásban él és neveli a gyermekeket.



Cs. Attila élettársi kapcsolatban élt volt feleségével. A vádiratban megfogalmazott tényállás szerint a férfi egri lakásuk egyik szobájában 2013 augusztusának egyik napján kettesben tartózkodott otthon a nő előző házasságából született, de közösen nevelt 9 éves kisfiúval. Miután a gyermek arról érdeklődött tőle, hogy mit jelent a „pornó” szó, a vádlott elővett egy pornófilmet tartalmazó CD-lemezt, majd lejátszotta azt a sértettnek, közben pedig önkielégítést végzett.

Ezután megkísérelte a gyermeket is kézzel kielégíteni, ám ez a fiúnak fájt, ezért abbahagyta. A sértett egyébként a vádlott cselekménye miatt nem sérült meg.

A történtekről a gyermek édesanyja tett bejelentést, és a rendőrök 2013. augusztus 14-én előállították és bűnügyi őrizetbe vették az akkor 32 éves egri férfit. Az Egri Járásbíróság pedig két napra rá előzetes letartóztatásba helyezte. A vádlott a hatóságok előtt beismerte a bűncselekmény elkövetését.
Idén márciusban Cs. Attilát az Egri Törvényszék két év időtartamú börtönbüntetésre és két év közügyektől eltiltásra ítélte szexuális erőszak bűntette miatt. Az ítélet ellen az ügyész téves minősítés miatt súlyosításért fellebbezett. Szeptember 4-én a Debreceni Ítélőtábla tartotta a másodfokú tárgyalást az ügyben.

Fórizs Ildikó, a táblabíróság sajtószóvivője elmondta: a bírósághoz az ügyészi indítványon kívül más nem érkezett, így a perbeszédek elhangzása után a tanács határozatot hirdetett. A Debreceni Ítélőtábla a nevelése alatt álló, 12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt Cs. Attila ellen indított büntetőügyben az Egri Törvényszéken 2014 márciusában meghozott ítéletet annyiban változtatta meg, hogy az elsőfokú bíróság a szexuális erőszak bűntette vádpont minősítésekor nem értékelte azt, hogy a vádlott a cselekményt a nevelése alatt álló 12. életévét be nem töltött személy sérelmére követte azt el.

Másodfokon a Debreceni Ítélőtábla tanácsa ezt figyelembe véve minősítette súlyosabban a cselekményt. Ez azonban nem jelentett súlyosabb büntetést a vádlott számára. A sajtószóvivőtől megtudtuk: a vádlott végig őszinte megbánást tanúsított, elismerte, hogy hibázott és „nem volt helyes”, amit tett. A család azóta is egy háztartásban él és neveli a gyermekeket.

Fórizs Ildikó azt is közölte: a férfi az elsőfokú ítélet kihirdetéséig volt előzetes letartóztatásban, majd a másodfokú döntés meghozataláig szabadlábon védekezett. Azt követően értesítést kap a büntetés-végrehajtási intézettől, hogy mikor és hol kell megkezdenie még hátralévő büntetésének letöltését. A vádlott leghamarabb büntetése kétharmad részének kitöltése után helyezhető feltételes szabadságra.

Szexuális erőszak bűntette

A Büntető Törvénykönyv rendelkezése értelmében az követi el a szexuális erőszakot, aki erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszerít valakit szexuális cselekedetre, avagy bárki védekezésre, akaratnyilvánításra képtelen állapotát használja fel e célra. Alapesetét 2-8 év szabadságvesztéssel rendeli büntetni a jogszabály. Minősített esetnek számít az, ha valaki ezt a bűncselekményt tizenkettedik életévét be nem töltött, ráadásul a nevelése alatt álló személlyel végzi vagy végezteti. Ezért öttől tizenöt évig kerülhet rács mögé. Ám az ítélőtábla végül is nem értékelte, hogy a kisfiú a vádlott nevelése alatt állt.

További friss információk
Acélbetétes bakanccsal rugdosta
15, illetve 8 év fegyházbüntetésre ítélték a késes rablókat
Egy 16 éves féleszű levágta magáról a nyomkövetőt, aztán megkéselte a volt jegyesét és annak anyját
Kirabolt egy idős házaspárt, majd Angliába szökött - hat év elteltével végre fegyházba vágják
20 ezer forintot rabolt a 17 éves „navajonki”, a rendőrök őrizetbe vették
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat