Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Nem nyugodott bele a szakításba, hátba szúrta volt élettársát az alkoholista férfi
HP 2018. 09. 25. 13:32:00

Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség azzal a férfival szemben, aki nem nyugodott bele abba, hogy korábbi párja mással létesített élettársi kapcsolatot, ezért őt a lakásába csalta, majd ott egy késsel hátba szúrta.



A vádirat szerint a vádlott és a sértett két évig tartó élettársi kapcsolata megszakadt, miután a sértett 2017 novemberében elköltözött az alkoholista életmódot folytató, agresszív férfitól.

Utóbbi nem nyugodott bele a szakításba, többször kérlelte a nőt, hogy menjen vissza hozzá - sikertelenül.

2017. december 23-án azzal hívta fel a sértettet, hogy levele jött, amit oda akar adni neki, ám amikor a nő megjelent a vádlott esztergomi otthonában, az erősen ittas férfi egyetlen szó nélkül hátba szúrta.

A sértettnek a szúrással okozott, 8 cm-es szúrt-metszett sérülésének gyógyulási ideje legkevesebb 4 hét, illetve az életfontosságú szervek, valamint a nagyerek sérülésének reális lehetősége is fennállt, ezért a bántalmazás alkalmas volt életveszélyes sérülés okozására.

Az új büntetőeljárási törvény alapján az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy ha a vádlott a bíróság előkészítő ülésén a bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy őt a Tatabányai Törvényszék 3 év és 6 hónap szabadságvesztésre ítélje.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat