Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Csupán négy és fél év nemi erőszakért
MTI 2013. 04. 23. 16:49:00
Négy év hat hónap börtönre ítélt a Miskolci Járásbíróság egy 40 éves férfit, aki megerőszakolt egy nőt a borsodi megyeszékhelyen - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség osztályvezető ügyésze.



Martossy György tájékoztatása szerint a vádlott 2011. március 25-én, az esti órákban Miskolcon, a Baross Gábor utcai hajléktalanszálló közelében elegyedett beszédbe a sértettel, a fiatal nő azt mondta neki, hogy a barátait várja és hagyja őt békén. A vádlott ekkor a sértett két karját hátulról erősen megragadta, majd tolni kezdte maga előtt a füves, bokros terület felé.

A nő tiltakozott, kiabált és próbált a férfi szorításából kiszabadulni, de a férfi a földre lökte és megfenyegette. A nő félelmében - mivel kiabálása ellenére senkitől nem kapott segítséget a kihalt környéken - már nem mert tiltakozni, a férfi megerőszakolta.

A sértett nő feljelentése alapján a támadót néhány hónap múlva elfogták és letartóztatták. Az eljárás során tagadta a bűncselekmény elkövetését, a bíróság azonban bűnösnek mondta ki erőszakos közösülés bűntettében.

A vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, így az eljárás a Miskolci Törvényszéken folytatódik.

További friss információk
11 éves fiút rabolt ki egy „navajonki”
Előre kitervelte a férje megölését a titkos szerelmi viszonyt folytató asszony
Magyarországon mindössze 1 év és 10 hónap jár egy nő eszméletlenre veréséért
Nem tudott leállni a gyöngyösi cigánybűnöző
Bűnügyi őrizetben a kocsolai fegyveres rabló
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat