Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Önbíráskodás: 400 euróért rács mögött
police.hu 2017. 02. 16. 8:29:00

A debreceni rendőrök önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak nyomozást három férfival szemben.



A nyomozás adatai szerint a három gyanúsított 2016. szeptember 20-án, 22 óra körül egy debreceni bevásárlóközpont parkolójában vitatkozni kezdett a sértettel, mert szerintük az egyik barátjuktól ellopott 400 eurót.

A jogosnak vélt követelés miatt kialakult veszekedés odáig fajult, hogy F. Szilveszter, T. Róbert és B. Attila a 21 éves sértettet egy viperával megfenyegették. Ezt követően a férfit beültették a személygépkocsijuk hátsó ülésére, ahol a sértett a fenyegetés hatására a pénzt átadta a támadóknak, akik ezt követően elengedték őt.

A férfi az esetről bejelentést tett a rendőrségre. A rendőrök a helyszín közelében elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 20, 31 és 38 éves férfiakat, akiket a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak, gyanúsítottként kihallgattak, bűnügyi őrizetbe vettek és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Az előzetes letartóztatásban lévő B. Attila és a lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt álló társai vonatkozásában a Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást 2016. február 13-án befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a járási ügyészségnek.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat