Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Életfogytiglanit kapott a kiskorú lányát megerőszakoló „férfi”
MTI 2013. 05. 22. 16:51:00

Tíz évről életfogytiglanira súlyosította a Győri Ítélőtábla szerdán annak a tatabányai férfinak a fegyházbüntetését, aki a vád szerint évekig molesztálta, megerőszakolta és annak akarata ellenére testfelületének hatodán tetoválásokkal csúfította el a lányát.



A folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak, nemi erőszak és testi sértés bűntettében elítélt férfi legkorábban húsz év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.

Az indok szerint az elkövetésekor hatályos jogszabályok szerint első fokon a Tatabányai Törvényszék nem is szabhatott volna ki ennél enyhébb büntetést a férfira, aki gyermeke nyolcéves korától tizenöt esztendős koráig követte el a bűncselekményeket. A bíró hangsúlyozta: a férfi már-már diktátorként, "basáskodva" irányította családját, amelynek tagjai, így lánya, a sértett is ki volt szolgáltatva neki.

Az ítélet ismertetésekor arra is kitért, hogy a lány a történtek ellenére nem érzett haragot, bosszúvágyat apja iránt, a sértett által a rendőrségen, illetve tanárainak elmondottak hitelességével szemben pedig semmilyen kétség nem merült fel.

További friss információk
Megfenyegették a budapesti éjszakai bárok tulajdonosát
Vádemelés a rokonait távoltartás után is bántalmazó férfivel szemben
Tizenéveseket rabolt ki
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat