Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Milliókba került a prostituálttal töltött pásztoróra
MTI 2014. 04. 17. 11:06:00

Vádat emeltek Nagykanizsán két férfi ellen, akik készpénz, áruhitelek és jelzálogkölcsön formájában egy szexuális szolgáltatását igénybe vevő férfitól több millió forintot zsaroltak ki néhány hét alatt - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.



A férfi 2012 áprilisában az interneten keresztül lépett kapcsolatba egy szexuális szolgáltatást hirdető nővel, egy nagykanizsai lakásban 10 ezer forintért két fiatal nővel akart szexuális kapcsolatot létesíteni.  Az együttlét alatt a lakásban megjelent egy férfi és egy nő, kiabálni kezdtek, hogy ők „Pest rémei”, a lakás az ő tulajdonuk, annak használatáért fizetni kell, különben elbánnak a férfival. A sértett ijedtében 45 ezer forintot adott át.

Néhány nap múlva egy 47 és egy 28 éves férfi jelent meg a sértett lakásánál, rátámadtak, és közölték vele, hogy a szexpartnere még nem múlt el 18 éves, ezért ha nem fizet 300 ezer forintot, feljelentik erőszakos közösülés miatt. A férfi ekkor 20 ezer forintot fizetett.  A zsarolók a sértett helyzetét és lelkiállapotát kihasználva folyamatosan pénzt követeltek, áldozatukat az utcán megveréssel, lakása és autója szétverésével fenyegették meg, ha nem fizet. A férfi közölte, hogy nincs pénze, mire néhány napra elvették autója iratait és kulcsait is, illetve egy biankó adásvételi szerződést írattak alá vele.

A már lelkileg tejesen összeomlott, folyamatos félelemben élő sértett a lakásán 165 ezer forintos gyorskölcsönt vett fel egy pénzintézettől, majd 450 ezer, 176 ezer, illetve 207 ezer forintos áruvásárlási hitelt igényelt, egy 192 ezer forint értékű laptopot vett, továbbá csaknem 200 ezer forintért négy telefonkészüléket is vásárolt hitelre. Mindezeken felül a lakására terhelt jelzáloggal hárommillió forint kölcsönt is felvett egy banktól - és minden pénzt és műszaki cikket odaadott a zsarolóinak.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség a két, jelenleg szabadlábon védekező férfi ellen zsarolás miatt emelt vádat és börtönben végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott ellenük.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat