Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Drogos cigánybűnözők tartották rettegésben a balatonfüredi gyerekeket
Napló Online 2012. 03. 20. 8:34:00

Rettegésben tartottak cigány fiatalok a balatonfüredi Köztársaság úti lakótelepen általános iskolásokat, akiktől pénzt és arany ékszereket erőszakkal követeltek. A hattagú banda vezéregyénisége a két húszéves, J. Tibor és T. Péter, valamint a 16 éves D. Máté volt. A két nagykorú rendszeresen fogyasztott kábítószert, amihez sok pénzre volt szükségük, ezért elhatározták, hogy náluk jóval fiatalabbaktól szerzik meg a drogra valót.



Tavalyelőtt októbertől hónapokon át egy 12 éves fiútól „kértek kölcsön” különböző összegeket, így összesen 110 ezer forinthoz jutottak. A fiatal legényt arra is rávették, hogy otthonról hozza el szülei ékszereit. A megfélemlített ennek a kérésüknek is eleget tett: összesen 300 ezer forintot érő aranyékszer tűnt el a család otthonából. Ennek a fiúnak megszerezték a lakáskulcsát az iskolai öltözőben, majd a három „vezér” napközben ellopta a család videokameráját, a digitális fényképezőgépet, s egy 55 ezer forint értékű netbookot, amelyet 10 ezer forintért adtak tovább. Máskor a panelházak pincéjéből lovasítottak meg összesen 90 ezer forint értékben horgászfelszereléseket, amelyeket aztán fillérekért értékesítettek.

Egy 14 éves diákot arra „beszéltek rá”, hogy egy hétre adja kölcsön nekik a több százezer forintot érő családi ékszereket - a szülők sosem látták viszont a nyakláncokat.

Egy gyerekkorú diákot azzal vettek rá, hogy hozzon el otthonról rendszeresen pénzt, hogy megsuhogtattak előtte egy szamurájkardot. Egy másik tanulónak a nyakához zsebkést szorítottak, akinek az egyik vádlott ezt mondta: „Megöllek, ha nem hozol pénzt!” Mást így fenyegettek meg: „Ha holnapra nem hozol pénzt nekünk, akkor élve el leszel temetve!”

A Veszprémi Városi Bíróság többek között zsarolás és rablás miatt ítélte el a füredi cigány fiatalokat. J. Tibornak öt és fél évet, T. Péternek négy és fél évet, míg a fiatalkorú D. Máténak három és fél évet kell börtönben töltenie. Társaikat felfüggesztett büntetésre, illetve próbára bocsátásra ítélték.
A Veszprémi Törvényszék helyben hagyta a döntést.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat