Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Vádemelés a saját ügyfelét zsaroló budapesti ügyvéd és társai ellen
Privatkopo.hu 2021. 02. 13. 4:53:00

A büntetőügynek öt vádlottja van, velük szemben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség vádiratot nyújtott be az illetékes bíróságra. Az ügyvéd vádlott, dr. Lupovici Jack jelenleg is letartóztatásban van. A bűnbanda tagjai a kozmetikai termékeket forgalmazó Lavylites cégcsoport tulajdonosát zsarolták.



Az elsőrendű vádlott egy budapesti ügyvéd, dr. Lupovici Jack, aki a vádirat szerint 2014-ben megbízást kapott a sértettől, hogy lássa el a kozmetikai termékeit forgalmazó Lavylites cégcsoportot érintő ügyvédi feladatokat. Az ügyvéd felismerte, hogy megbízója bizalmatlan a hatóságokkal szemben, míg benne maximálisan megbízik az üzleti élettel, cégmenedzsmenttel, és joggal kapcsolatos ismereteit illetően. Elhatározta, hogy mindezt kihasználva, csalárd módon, valamint az üzletember zsarolásával jut anyagi előnyhöz.

Ennek keretében 2015 nyarán elhitette ügyfelével, Jakabovics Tiborral, hogy a hatóságok házkutatást terveznek nála tartani, és erre hivatkozással elkért tőle több adathordozót, amelyek üzleti és személyes titkokat tartalmaztak. Miután a csak kitalált házkutatásra nem került sor, az ügyvéd egy társával együtt azt mondta a sértettnek, hogy az adathordozókat a védelme érdekében a Dunába dobták. A valóságban ezek a tárgyak az ügyvédhez kerültek, amivel a későbbiekben zsarolta is a sértettet.

2015 tavaszán az ügyvéd elhitette megbízójával, hogy az általa képviselt társaság terjeszkedéséhez, bővítéséhez további cégeket kell létrehozni. Az ezt követő két évben az ügyvéd az üzletember költségén, és csak részben a tudtával, több gazdasági társaságot is létrehozott, amelyek élére saját bizalmi embereit tette, a tényleges érdemi döntéseket azonban ő maga hozta meg. Ezt követően a cégek közötti pénzmozgások felhasználásával, profit kivonásával az ügyvéd a sértettet megkárosította.

A sértett végül 2017 őszén felmondta a megbízást, ezután az ügyvéd - két vádlott társával együtt - egy éven keresztül zsarolta a sértettet, a hosszú évek alatt felépített cégcsoport és hírnév, illetve a magánélete súlyos megkárosításával, valamint élet elleni fenyegetésekkel. Ennek hatására végül több százmillió forint értékben szereztek meg tőle gyémántokat, készpénzt és ingatlant.

                                 A gyémántkereskedő Lebovits Roni

Az ügy másodrendű vádlottja egy magyar-izraeli gyémántkereskedő, az R-A Diamonds tulajdonosa, Lebovits Roni,  aki aktívan részt vett a zsarolásokban, míg a negyedrendű vádlott - a sértett bizalmi emberének hitt sofőr - bűnsegédként szerepel a bűnügyben.

A harmadrendű vádlott a cégcsoport informatikai fejlesztője, aki a vád szerint a cégcsoport működéséhez elengedhetetlen adatok visszatartásával zsarolta a sértettet, ezzel 100 000 eurót kényszerített ki tőle.

Az ötödrendű vádlott nő egy stróman, aki a vád szerint az ügyvéd által kiállított, ügyvédi munkavégzésről szóló hamis számlák kifizetéséről intézkedett.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség az ügyben bűnszövetségben, élet elleni fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, a vádlottakkal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozva.

Az ügyben más bűncselekmények gyanúja miatt a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen továbbra is nyomozás van folyamatban, amelyet jelen ügyrésztől elkülönítettek.

További friss információk
Megfenyegették a budapesti éjszakai bárok tulajdonosát
Vádemelés a rokonait távoltartás után is bántalmazó férfivel szemben
Tizenéveseket rabolt ki
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat