Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Hajtóvadászat indult Lukács Gyula elfogása érdekében - fegyverrel rendelkezik
Bors 2013. 09. 22. 11:31:00

Hetekig nyomoztak a zsaruk az után a férfi után, aki fegyverrel rontott be egy üllői bankba, majd alig néhány nappal az első támadás után egy gyáli pénzintézetben, újabb pár nap múlva pedig egy budaörsiben is próbálkozott. A nyomozók beazonosították a 27 esztendős Lukács Gyulát, aki ellen péntek este országos körözést adott ki a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.



- Több fegyveres rablás elkövetésével gyanúsítják a fiatalembert, akinek felkutatása érdekében kollégáim mindent elkövetnek - tájékoztatott Beluzsárné Belicza Andrea, a PMRFK sajtószóvivője. - A nyomozás érdekei miatt egyelőre semmi nem mondhatunk arról, hogy sikerült a feltételezett elkövető személyéhez közelebb jutni.

Az viszont biztos, hogy nem „dobták fel”, mert a férfi ellen továbbra is érvényben van az 500 ezer forintos nyomravezetői díj, amit a rendőrség még július végén tűzött ki.

A gyanú szerint Lukács Gyula volt az, aki egy hét alatt három bankba ment be fegyverrel. Június 10-én hétfőn Üllőn dulakodásba keveredett az alkalmazottakkal, amely közben a pisztolya el is sült, de senki nem sérült meg. Csütörtökön már egy gyáli pénzintézetben fenyegette az alkalmazottakat, akik ott is ellenálltak. Lukács így tovább próbálkozott: következő hétfőn Budaörsön sikerrel járt, nagyobb összeggel távozott a bankból. A 27 éves, 190 centi magas, vékony férfi mindhárom esetben ugyanolyan álcát, baseballsapkát és szemüveget viselt.

A rendőrség kéri, ha valaki tud róla, hívja a PMRFK-t a 237-4339-es budapesti telefonszámot, vagy a 112-es, esetleg a 107-es segélyhívót. Megállítani viszont nem javasolt, mert a fegyver, amivel rabolni ment, most is nála lehet, és ki tudja, mit tesz, ha szorul a hurok…

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat