Ma: 2020.05.24. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Lefejelte utastársát a villamoson, feladta magát a rendőrségen
Privatkopo.hu 2020.05.15. 13:15:00

A rendőrségi sajtófelhívás hatására feladta magát az a budapesti férfi, aki a villamoson lefejelt egy utast; a II. kerületi nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki.



Egy férfi 2020. május 6-án, délelőtt, Budapest II. kerületében felszállt a 17-es villamosra, majd hangosan szitkozódott, és lefejelte azt a férfit, aki rászólt a viselkedése miatt. Az elkövető ezután elmenekült a helyszínről. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban a fejet érintő bántalmazás alkalmas lehetett volna súlyos sérülés okozására is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyben sajtófelhívást adott ki, amely alapján a „Telefontanúhoz” bejelentés érkezett, hogy az elkövető a 24 éves budapesti V. Gábor. A BRFK II. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói megállapították, hogy a feltételezett elkövető valóban megegyezik V. Gáborral, és 2020. május 11-én elfogatóparancsot adtak ki ellene.

V. Gábor végül másnap, 2020. május 12-én, a rendőrségi sajtófelhívás hatására, feladta magát a kerületi rendőrkapitányságon.

A II. kerületi nyomozók a 24 éves férfit végül súlyos testi sértés bűntett kísérlet miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Salgótarjáni szórakozóhelyen balhéztak össze
Kirabolták, majd a csalánosba lökték - vádemelés két „c-típusú” fiatalkorúval szemben
18 éves cigány követte el a Deák téri kettős emberölést - egy 21, és egy 16 éves fiatalnak vette el az életét
Bosszút állt a feleségét és barátnőjét elszerető unokaöccsén a 69 éves férfi
Illatszereket rabolt egy „navajonki” Dombóváron
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat