Ma: 2020.07.10. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Cigánymunka: többször segített rajta a 90 éves bácsi, „hálából” halálra verte egy lapáttal
Privatkopo.hu 2020.05.26. 13:17:00

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki bosszúból megölte azt az idős embert, aki korábban többször is segített rajta.



A vád szerint az elkövető rendkívül szegényes körülmények között élt, és évek óta végzett ház körüli munkákat a közel 90 éves férfinál és annak élettársánál, akik emellett ennivalóval is segítették őt. Ennek ellenére a férfi az idős embert többször is meglopta, ami miatt több eljárás is folyt ellene.

Az egyik eljárás miatt az elkövető megharagudott a sértettre, és bosszúból meg akarta őt verni. 2019 márciusának egyik éjszakáján ebből a célból megjelent a sértett házánál, majd a padláson keresztül bement a lakótérbe, a zárt szobaajtó ablakát betörve a hálószobába ment, és az ott alvó sértettekre támadt.

A zajra felébredő férfi sértettet egy lapáttal, legalább harminc alkalommal megütötte, illetve bal vállán egy késsel megszúrta. Az eszméletét vesztő férfi után a szintén felébredő párjára támadt, akit először megütött, majd szexuális cselekményre akart rávenni. Miután a sértett ezt visszautasította, a vádlott magához vette a ház kulcsait és a férfi sértett mobiltelefonját, majd távozott a helyszínről.

Az asszony a bántalmazás következtében kéztörést és arcsérülést, míg a férfi sértett több testtájékon is csonttörést valamint szúrt sérülést is elszenvedett. Az idős férfi a kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe.

A Pest Megyei Főügyészség az elkövető ellen aljas indokból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntette, kifosztás bűntette és magánlaksértés bűntette miatt emelt vádat.

További friss információk
Ököllel ütötte ismerősét egy fiatalkorú, a sértett súlyos sérülést szenvedett
Jogerősen elítélték a szomszédját fegyverrel életveszélyesen megsebesítő férfit: 7 év börtönbüntetést kapott
Őrizetbe vették a süttői kettős emberölés gyanúsítottját - az egyik áldozat 26 éves öccse követte el a bűncselekményt
Különös kegyetlenséggel végzett az őt pénzelő nagynénjével a 24 éves drogfüggő férfi
Bántalmazta volt élettársát, majd fenyegetéssel pénzt szerzett tőle
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat