Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Közösülni ment a lakatlan épületbe későbbi gyilkosával a 46 éves nő
MTI 2013. 01. 30. 15:20:00

Szexuális indítéka volt annak a 41 éves férfinak, aki egy nagykanizsai lakatlan épületben úgy bántalmazott egy 46 éves nőt múlt csütörtökön, hogy az asszony belehalt sérüléseibe - mondta Szukics Ferenc, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója szerdán, Budapesten.



A rendőr ezredes a sajtótájékoztatón elmondta: a rendőrséget a mentők riasztották, hogy egy magatehetetlen, hörgő, súlyosan sérült nőt találtak, aki végül a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Szukics Ferenc szerint a nyomozást nehezítette, hogy eleinte a sértettről sem tudták, kicsoda, mivel iratokat nem találtak nála. Eltűnését másnap az élettársa jelentette be, akivel Nagykanizsán lakott a zalaegerszegi nő.

A rendőrség szombat este azonosította a bűncselekmény gyanúsítottját, egy kaposvári férfit, akit Balatonkeresztúron fogtak el. A nőt és a férfit együtt látták a bűncselekmény napján, így sikerült eljutni a gyanúsítotthoz. A férfi beismerő vallomást tett, elmondta: a bűncselekmény napján jelentős mennyiségű alkoholt ivott. Az emberölést elismerte, ugyanakkor azt mondta, a részletekre nem emlékszik, illetve nem válaszolt az erre vonatkozó kérdésekre.

Szukics Ferenc a szexuális indítékról elmondta: a felek megegyeztek az aktusban, a férfi nem kényszerítette a nőt, akivel a lakatlan épületbe mentek. Ott azonban a férfi - tovább nem részletezett okból - bántalmazta a nőt, aki a felsőtestén és a fején olyan súlyosan megsérült, hogy az a halálához vezetett.

A gyanúsítottat kedden előzetes letartóztatásba helyezték.

Az MTI tudósítója kedden a bíróság épületében találkozott a meggyilkolt asszony élettársával, aki azt mondta: amikor a tárgyalóterembe kísérték a férfit, ő akkor látta először, de tudomása szerint az asszony sem ismerte korábban a gyanúsítottat.

A 49 éves, a beszélgetés során mindvégig feldúlt és sírással küszködő férfi arra is kitért, hogy hét éve élt együtt a nővel, több városban is laktak már, Nagykanizsán egy ismerősük lakótelepi lakásában éltek. Nem volt munkájuk, és ismeretei szerint a nőnek nem volt senkivel konfliktusa.

További friss információk
11 éves fiút rabolt ki egy „navajonki”
Előre kitervelte a férje megölését a titkos szerelmi viszonyt folytató asszony
Magyarországon mindössze 1 év és 10 hónap jár egy nő eszméletlenre veréséért
Nem tudott leállni a gyöngyösi cigánybűnöző
Bűnügyi őrizetben a kocsolai fegyveres rabló
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat