Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Lakásában rabolt ki egy idős nőt
Privatkopo.hu 2020. 09. 06. 5:25:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2020. szeptember 2-án, délelőtt érkezett bejelentés arról, hogy a Budapest VII. kerületi Hernád utca egyik lakásában kiraboltak egy idős nőt. Az elkövetőt rövid időn belül elfogták.



A kiérkező rendőröknek a sértett elmondta, hogy hazafelé tartott, amikor egy nő - mappával a kezében - aláírásgyűjtésre hivatkozva megszólította őt. Az ismeretlen nő egészen hazáig kísérte és arra hivatkozva, hogy mosdóba kell mennie, még a lakásába is bejutott. Az idős asszony kávéval és vízzel is megkínálta az ismeretlent, aki ekkor a földre lökte őt és kihasználva magatehetetlen helyzetét, lehúzta ujjairól a gyűrűit, táskájából elvette pénztárcáját a benne lévő pénzzel. 

A nyomozók szemlét tartottak, lefoglalták és elemezték a környéken található kamerák felvételeit. Az egyik kamera rögzítette a feltételezett elkövetőt, akit a BRFK VII. kerületi Rendőrkapitányság járőre felismert, mert korábban igazoltatta őt. A 31 éves budapesti T. V. Krisztinát a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai a VII. kerületben, a Péterfy Sándor utcában fogták el és előállították a kerületi rendőrkapitányságra.

A nyomozók T. V. Krisztinát rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A rendőrök az ellopott ékszereket egy zálogházban lefoglalták és visszaadták azokat a tulajdonosnak.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat