Ma: 2020.09.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Szorgosan rabolt a 17 éves „felzárkóztatásra váró”
privatkopo.hu 2011.03.29.

Néhány órán belül sikerült felderíteniük egy vasárnap délelőtt elkövetett rablást a szentesi rendőröknek. A gyanúsított „navajonki” számlájára ezen kívül tucatnyi bűncselekmény írható.



A rablás a Nagyörvény utcában történt, ahol egy 81 éves néni ballagott éppen hazafelé, amikor egy „megélhetési” hátulról meglökte az idős asszonyt, táskáját pedig kitépte a kezéből. A néni a lökés következtében elesett, és könnyebb sérüléseket szenvedett. A támadó - a táskát megszerezve - futva elinalt a helyszínről. A táskában bor, tejföl, valamint a sértett pénztárcája volt.

Az adatgyűjtés és az ennek során beszerzett információk alapján rövid időn belül a nyomozók látókörébe került egy 17 éves helybéli jómadár, aki a rablás elkövetésével gyanúsítható.

A házkutatás során a bort, valamint a táska egy elszenesedett darabját megtalálták és lefoglalták a rendőrök. Utóbbit ugyanis a kályhában időközben elégette a gyanúsított.

A bűnözőnek a rendőrség adatai szerint nem ez az első jogsértő cselekménye, ezen kívül tizenkettő bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ugyanis. Ezek közül kettő egy nappal korábban, szombaton történt. Akkor egy biciklis mellé kerekezett a városban, és a kerékpáros kosarából emelte ki menet közben a szatyrát, melyben a sértett pénztárcája is benne volt. A tárcában lévő bankkártyával azután pénzt akart leemelni, ám nem sikerült neki. Ugyancsak szombaton pedig egy idős rokkant nénitől vette el védekezésre képtelen állapotát kihasználva a táskáját.

További friss információk
Ismét életveszélyt okozó testi sértés lett a cigarettatarhálás vége
Elhagyott épületben fojtotta meg az élettársát - a BRFK nyomozói befejezték az óbudai emberöléssel gyanúsított férfi ügyét
„Mikor döglesz már meg, te rohadék?” - üvöltötte a férfi a feleségének, majd forró ételt öntött a fejére
Pisztollyal fenyegetőzött és ütött egy 26 éves férfi
Prostituáltakat futtattak a cigányok - a bevételt elvették a lányoktól, abból fedezték saját életvitelüket
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat