Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
„Utállak, idióta vagy!” - kínozták gyermeküket a „szülők”
privatkopo.hu/teol.hu 2015. 03. 17. 6:20:00

Kiskorú veszélyeztetésének bűntette és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Dombóvári Járási Ügyészség a gyulaji nővel és férfival szemben. Mindkét vádlott büntetett előéletű. Az ügyész börtönben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására és közügyek gyakorlásától való eltiltásra, valamint a szülői felügyeleti jog megszüntetésére tett indítványt.



A vádlottak 2005 óta éltek élettársi kapcsolatban a gyulaji házban. Az anyának korábban már két gyermeke született, akik közül az egyiket az apai nagyszülő neveli, míg a másik sérelmére az anya bűncselekményt követett el, emiatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, és a kapcsolattartási jogot megvonták tőle. A gyermek jelenleg egy otthonban él. Az anya ezt követően létesített élettársi kapcsolatot az ügy II. rendű vádlottjával, amely kapcsolatból két leány és két fiú született. Az anya az egyik terhességét eltitkolta, erre 2013 őszén derült fény. Az asszony nem járt terhesgondozásra, a babakelengyét sem szerezte be, egyáltalán nem működött együtt a védőnővel és a gyámügyi gondozókkal. A még abban az évben megszületett gyermeket az anya már nem is vihette haza a kórházból, nevelőszülői gondozásba helyezték. Ekkor három gyermek élt a szülőknél.

Lakossági bejelentés nyomán kiderült, hogy a vádlottak a gondozásukban lévő gyerekekkel nem törődtek, például nem az évszaknak megfelelően öltöztették őket, és egészségügyi ellátásukat is elhanyagolták. Az asszony az egyik fiúgyermekkel különösen gorombán viselkedett, „utállak, idióta vagy” kifejezésekkel illette, és enni sem mindig adott neki. A gyermekvédelmi eljárás során a szülők nem jelentek meg a megbeszéléséken, nem engedték be otthonukba a szakembereket. Az is előfordult, hogy a 2011-ben, illetve a 2012-ben született két kisebb gyermeket felügyelet nélkül hagyták a házban olyan körülmények között, amely önmagában is veszélyeztethette testi épségüket.

Arra is egyértelműnek látszó adatok utalnak, hogy az apa is durván bánt ugyanazzal a kisfiúval. Seprűnyéllel ütötte, telefontöltővel is bántotta. A vád szerint előfordult, hogy a gyermeknek 8 napon belül gyógyuló sérülést okozott. Szakértői megállapítás szerint a vádlottak nem szenvednek az elmeműködés olyan kóros állapotában, amely befolyásolta volna őket a helyes cselekvésben. A vádirat tényei alapján mindkét vádlott veszélyeztette három kiskorú gyermeke testi, értelmi és erkölcsi fejlődését. Az anyát, az ügy I. rendű vádlottját három rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, a II. rendű vádlottat, az apát úgyszintén három rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, és egy rendbeli védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettével vádolja a Dombóvári Járási Ügyészség.

Mindkét vádlottal szemben börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyek gyakorlásától eltiltás az ügyészi indítvány, valamint mindhárom gyermek vonatkozásában a szülői felügyeleti jog megszüntetését is szorgalmazza az ügyészség.

Bízunk benne, hogy örökre.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat