Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Ketten erőszakolták meg a középkorú nőt
Privatkopo.hu 2020. 10. 15. 5:47:00

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt két, jelenleg letartóztatásban lévő elkövetővel szemben, akik felváltva, erőszakkal közösültek egy - az esti órákban egyedül hazafelé tartó - nővel egy Heves megyei településen. A támadók egy füves részre cipelték, félig lemeztelenítették, majd többször megütötték és megrúgták áldozatukat azért, hogy az ellenállását megtörjék.



A 23 éves II. rendű vádlott 2019. október 5-én, Szlovákiából érkezett rokonlátogatóba Bükkszentmártonban lakó nagybátyjához, az I. rendű vádlotthoz. A két férfi egész nap italozott, majd délután elhatározták, hogy átutaznak Bélapátfalvára, ahol a közelgő önkormányzati választások egy kampányrendezvényén akartak részt venni. A gyűlést követően a két rokon egy helyi sörözőbe tért be, mivel folytatni kívánták az alkoholizálást. Itt találkoztak össze záróra előtt a teraszon egyedül üldögélő középkorú sértettel.

Amikor a vendéglő 21 óra körül bezárt, a magányos nő hazaindult, a férfiak pedig titokban követték őt. Egy útkereszteződéshez érve a vádlottak futva beérték áldozatukat, akit megragadtak, felemeltek és a járási hivatal parkolója melletti füves részre cipeltek. A közterületen félig lemeztelenítették a sértettet, majd többször megütötték és megrúgták azért, hogy az ellenállását megtörjék. Végül mindketten erőszakkal közösültek vele, annak ellenére, hogy a nő tiltakozott, és közölte, hogy mindkettőjüket fel fogja jelenteni. Az idősebb vádlott végül jobb belátásra tért, és miközben visszaadta az áldozat ruháit, azt tanácsolta neki, hogy meneküljön, mielőtt az unokaöccse tovább bántalmazná.

A megtámadott nő az őt ért bántalmazás következtében nem csak súlyos lelki, de testi sérüléseket is szenvedett.

Az Egri Járási Ügyészség azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérletével vádolja az elkövetőket.

A vádhatóság arra tett indítványt, hogy a bíróság mindkét terhelttel szemben fegyházbüntetést szabjon ki, emellett határozott időre tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától. Az ügyészség úgynevezett mértékes indítványt is előterjesztett a vádlottak beismerése esetére, amelyben az indítványozott fő-, és mellékbüntetés tartamát egyaránt 7 év szabadságvesztésben jelölte meg.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
11 éves fiút rabolt ki egy „navajonki”
Előre kitervelte a férje megölését a titkos szerelmi viszonyt folytató asszony
Magyarországon mindössze 1 év és 10 hónap jár egy nő eszméletlenre veréséért
Nem tudott leállni a gyöngyösi cigánybűnöző
Bűnügyi őrizetben a kocsolai fegyveres rabló
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat