Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Rablógyilkosság: 11 késszúrással ölte meg áldozatát
MTI 2012. 10. 09. 10:02:00

Életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki hétfőn, jogerősen a Debreceni Ítélőtábla arra a férfira, aki 2009-ben meggyilkolt és kirabolt egy nőt Miskolcon - közölte a táblabíróság sajtószóvivője.



Fórizs Ildikó tájékoztatása szerint az ítélőtábla különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és más bűncselekmények elkövetése miatt marasztalta el a vádlottat. A táblabíróság ezzel - érdemi részét tekintve - helybenhagyta az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék idén áprilisban kihirdetett ítéletét.

A vádlott Sajószentpéteren élt, alkalmi munkákból próbálta fenntartani magát, állandó anyagi gondokkal küzdött. A férfit korábbi börtönbüntetéséből 2008 márciusában szabadult.

A későbbi sértettet gyermekkora óta ismerte, több alkalommal is kért tőle kölcsön. A vádlott a bűncselekmény napján, 2009 szeptemberében is kölcsön akart kérni a nőtől, ezért találkozóra hívta a miskolci Avas városrészen.

A férfi tizenegy késszúrással ölte meg áldozatát, majd a nő autójából elvitte laptopját, két mobiltelefonját, továbbá több százezer forintnyi arany ékszerét is. A férfi a rabolt értékeket később eladta.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat