Ma: 2020.09.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Késsel rabolt egy debreceni élelmiszerboltban
police.hu 2017.05.29. 15:38:00

A nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint kirabolt egy élelmiszerboltot, Debrecenben.



A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást T. Péterrel szemben.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2016. december 29-én, 16 óra 30 perc körül egy Debrecen, Derék utcai boltba bement, majd egy késsel megfenyegette az eladónőt és követelte a kasszában lévő pénzt. A sértett ellenkezett a támadóval, eközben a kés pengéjébe belenyúlt. A nő ennek következtében könnyű sérülést szenvedett. Az elkövető a helyszínről elmenekült.

A beszerzett bizonyítékok alapján a nyomozók látókörébe került egy 22 éves zsámbéki lakos, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A nyomozók megtudták, hogy a férfi 2016. december 31-től megkezdte a korábban, jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetésének leöltését egy büntetés-végrehajtási intézetben.

T. Pétert a rendőrök 2017. január 11-én, a Debreceni Rendőrkapitányságon gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrség a férfival szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a járási ügyészség részére.

További friss információk
Ismét életveszélyt okozó testi sértés lett a cigarettatarhálás vége
Elhagyott épületben fojtotta meg az élettársát - a BRFK nyomozói befejezték az óbudai emberöléssel gyanúsított férfi ügyét
„Mikor döglesz már meg, te rohadék?” - üvöltötte a férfi a feleségének, majd forró ételt öntött a fejére
Pisztollyal fenyegetőzött és ütött egy 26 éves férfi
Prostituáltakat futtattak a cigányok - a bevételt elvették a lányoktól, abból fedezték saját életvitelüket
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat