Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Félholtra erőszakoltak egy 18 éves lányt Kelenföldön
privatkopo.hu/velvet.hu 2016. 05. 04. 9:56:00

Múlt héten, pénteken ismerkedett meg, másnapra pedig újabb találkozót beszélt meg egy 19 éves fiúval az a 18 éves lány, akit Kelenföldön, egy bokros részen erőszakolt meg új ismerőse szombaton, éjjel.



A lány olyan súlyos sérülésekkel került kórházba szombaton, hogy még mindig az egyik fővárosi kórház intenzív osztályán fekszik, és a rendőrök még ki sem tudták hallgatni. Úgy tudják, hogy a fiú a kihallgatásán csak a lány hajának színére, és arra emlékezett, hogy kitűzők voltak a kabátján. A bíróság kedden, délután döntött a fiú előzetes letartóztatásáról, amit 30 napra elrendeltek.

„Védencem nem tett beismerő vallomást, mivel állítása szerint nem emlékszik semmire. A bűncselekmény súlya és az elkövetés módja miatt indítványozni fogjuk védencem elmeorvosi vizsgálatát” - mondta Benő László, a gyanúsított ügyvédje.

A 19 éves fiú valószínűleg azért sem emlékszik arra, hogy pontosan mi történt, mert napok óta részeg volt, de állítása szerint nem drogozott. Védője közölte: korábban nem volt büntetve, most szexuális erőszak bűntettével és súlyos testi sértés bűntettével gyanúsítják.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat