Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Jelentős mennyiségű amfetamin piacra kerülését akadályozták meg a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai
Privatkopo.hu 2019. 10. 14. 10:41:00

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztálya nyomozást folytat kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a 34 éves K. Jánossal és társával, a 38 éves K. Jánossal szemben.



A rendőrök a 34 éves férfit a Baranya megyei Magyarszéken érték tetten és fogták el 2019. október 11-én, a kora esti órákban, amikor a gyanú szerint a Nyugat-Európából szerzett két kilogramm mennyiségű amfetamin kábítószert értékesítette. Az akció során a helyszínen elfogták társát is.  

A nyomozók a KR NNI Bűnügyi Technikai Főosztály és a KR Nyugat-magyarországi Határrendészeti Igazgatóság XI. Határvadász Bevetési Osztály munkatársaival közösen K. János és társa, valamint másik két személy lakásában kutatást tartottak. Kábítószergyanús anyagokat, nagyobb mennyiségű készpénzt, személygépkocsit és motorkerékpárt foglaltak le.

A gyanú szerint a páros, elfogásukat megelőzően háromszor hasonló mennyiségben már értékesített kábítószert.

Az eljárás során összesen bruttó 8,4 kilogramm amfetamint foglaltak le a nyomozók. Az igazságügyi vegyészszakértő véleménye alapján a lefoglalt amfetamin jelentős mennyiségű. A kábítószer legalább 10 ezer fogyasztói adagnak megfelelő lehet, feketepiaci értéke mintegy 34 millió forint.

A két férfit a KR NNI Pécsi Osztályának nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A másik két személyt kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ők szabadlábon védekeznek.  

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat