Ma: 2020.09.27. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Prostitúcióra kényszerítette az intézetis lányokat a cigánybanda
szoljon.hu 2011.10.24. 14:45:00

A Debreceni Ítélőtábla elnapolta a jogerős ítélethozatalt a mezőtúri L. Kálmán és tíz vádlott-társának büntetőügyében. További bizonyítási eljárások szükségesek ugyanis a végső határozathozatalig.



A vádirat szerint a vádlottak - akik között az évekkel korábban, a vizsgált 1999 és 2002 közötti időszakban elkövetett bűncselekmény-sorozat idején fiatalkorú lányok és fiúk is voltak - többségében gyermek- és fiatalkorú intézetis lányokat kényszerítettek éveken keresztül prostitúcióra. Egymás között úgy adták-vették a 4-es számú főút mellé „munkába állított” személyeket, mint a piaci árukat. A nap végén egy szolnoki Széchenyi-lakótelepi lakásban, illetve egy Halom utcai háznál tartották fogva a lányokat - az ügyben 22 sértett fiatalt kutattak fel -, akik mindvégig félelemben éltek.

A vádirat szerint a prostitúcióra kényszerített, meggyalázott és megalázott fiataloknak nem csupán a személyi szabadságuk és önrendelkezési joguk sérült súlyosan, hanem a velük történő bánásmód testi és lelki nyomort is okozott számukra. Sőt egyikük-másikuknál a normális nemi fejlődésük is csorbát szenvedett - volt, aki nemi identitászavarba került.

A ma már 31 esztendős L. Kálmán már korábban is többször volt büntetve lopás, orgazdaság, közokirat-hamisítás, jármű önkényes elvétele, emberkereskedelem miatt. Ebben a büntetőügyben L.-en, valamint a másod- és harmadrendű vádlott, ifj. és id. N. Józsefen kívül a vádlottak egy részét emberkereskedelem, megrontás, kitartottság, kerítés, személyi szabadság megsértése, kiskorú elhelyezésének megváltoztatása, illetve kiskorú veszélyeztetése, továbbá zsarolás, lopás és okirattal való visszaélés bűntettekkel vádolják.

További friss információk
Acélbetétes bakanccsal rugdosta
15, illetve 8 év fegyházbüntetésre ítélték a késes rablókat
Egy 16 éves féleszű levágta magáról a nyomkövetőt, aztán megkéselte a volt jegyesét és annak anyját
Kirabolt egy idős házaspárt, majd Angliába szökött - hat év elteltével végre fegyházba vágják
20 ezer forintot rabolt a 17 éves „navajonki”, a rendőrök őrizetbe vették
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat