Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Idős házaspár bántalmazásával vett elégtételt
Privatkopo.hu 2021. 05. 03. 8:56:00

A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a 60 éves férfival szemben, aki egy korábbi vita miatt bántalmazott egy idős házaspárt.



A 78 éves szívbeteg férfi és 70 éves, súlyosan mozgáskorlátozott, csak mankóval járni képes felesége, valamint a vádlott édesanyja között 2020 áprilisában szóváltás alakult ki. Az esetről a vádlott is értesült, és másnap megjelent a sértettek házánál azért, hogy megtorolja a történteket. Itt trágár módon bekiabált az idős férfinak, akit - alighogy kilépett az utcára - egyből ütni kezdett, amitől a legyengült fizikai állapotban lévő sértett a földre esett.

A vádlott a földön fekvő sértettet is tovább ütötte-rúgta, amit észlelt a sértett felesége és a házban tartózkodó unokája is, akik az idős férfi segítségére siettek. Ennek során a jogos védelmi helyzetben lévő asszony a mankójával, kis erővel megütötte a vádlottat, az unoka pedig megpróbálta hátulról átkarolva elhúzni a férfit. A vádlott azonban kiszabadult az unoka fogásából, és az idős asszony ellen fordult, akit nekilökött a kerítéskapunak, de az erőkifejtéstől maga is elesett, ezután pedig távozott a helyszínről.

A sértettek közül az idős férfinak a bántalmazás következtében mellkas és hasfal sérülése, míg feleségének mellkas zúzódása keletkezett, amelyek könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérülések.

Az ügyészség a Barcsi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a büntetett előéletű vádlottal szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy korábbi felfüggesztett fogházbüntetésének végrehajtását is rendelje el.

További friss információk
Megfenyegették a budapesti éjszakai bárok tulajdonosát
Vádemelés a rokonait távoltartás után is bántalmazó férfivel szemben
Tizenéveseket rabolt ki
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat