Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Halálra verte az élettársát az egykori bokszbajnok
Blikk 2010. 11. 11.

Addig verte élettársát Hideg Szilveszter (48), amíg csak mozgott.



A volt országos bajnok bokszoló, Hideg Szilveszter Oroszlány egyik elhanyagolt városrészében végzett 44 éves alkoholista párjával. A TV2 Tények arról értesült, hogy a pár az utóbbi hónapokban sokat veszekedett. A telepen lakók szerint idén nyárig minden rendben volt, a férfi kőművesként dolgozott, nemrég még a kábeltévét is bevezették, ám a nő egyszer csak inni kezdett. Azóta sokat veszekedtek, a férfi féltékeny is volt.

Egyébként Hideg a profipályafutása után szintén sokat ivott — legalábbis így emlékeznek a helyiek —, aztán egy ideig józan volt, majd az utóbbi időben ismét többször látták részegen.

Az asszony a múlt héten elszökött otthonról, és párja hétfő este egy kocsma mellett találta meg, ahonnan szó szerint hazáig verte. Otthon aztán a rendőrök szerint fojtogatta és többször újra megverte.

Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint otthon amíg verte az asszonyt, a haját is levágta, hogy ezzel is megakadályozza a további csatangolását és ismerkedését idegenekkel. Másnap reggelre az asszony belehalt a súlyos sérüléseibe.

Kedd reggel az orvos a verés és a fojtogatás nyomait látva hívta a rendőrséget. A nyomozók kizárták, hogy idegen járt volna a lakásban. Hideg közben eltűnt, és csak kedd este találtak rá részegen tántorogva az utcán. A volt bokszoló tagadta, hogy bántalmazta volna élettársát, ám a bizonyítékok ennek az ellenkezőjét igazolják.

— Nem volt kimagasló képességű ökölvívó Hideg Szilveszter, még a nyolcvanas években nyert bajnoki címe is meglepetésszámba ment — emlékezett vissza az oroszlányi bunyósra Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke. — Nem volt hosszú pályafutása sem, hiszen hamar olyan társaságba keveredett, amely elszipkázta őt a sporttól. Nem volt kifejezetten szerencsés ember, amihez kezdett, balul sült el, és az úgynevezett barátai is csak bajt hoztak rá. Ha emlé­keim nem csalnak, korábban még börtönben is volt.

További friss információk
11 éves fiút rabolt ki egy „navajonki”
Előre kitervelte a férje megölését a titkos szerelmi viszonyt folytató asszony
Magyarországon mindössze 1 év és 10 hónap jár egy nő eszméletlenre veréséért
Nem tudott leállni a gyöngyösi cigánybűnöző
Bűnügyi őrizetben a kocsolai fegyveres rabló
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat