Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Hét év fegyházbüntetésre ítélték a Győr-Sopron megyei zenetanárt, aki megerőszakolta az együttes 17 éves tagját - a foglalkozása gyakorlásától örökre eltiltották
index.hu 2019. 05. 02. 14:44:00

Jogerősen hét év fegyházbüntetésre ítélte a Győri Törvényszék azt az 52 éves zenészt, aki 2017-ben, egy autóban megerőszakolta az együttes akkor 17 éves tagját. A Győri Törvényszék helybenhagyta a Soproni Járásbíróság elsőfokú ítéletét: a vádlottat egy rendbeli, 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszakban és egy rendbeli zaklatásban találta bűnösnek. A bíróság a férfit hét évre eltiltotta a közügyektől, foglalkozását pedig nem folytathatja szabadlábra kerülése után sem. 



A férfi egy Győr-Moson-Sopron megyében működő művészeti egyesületet vezetett. 2015-ben, 47 éves korában került kapcsolatba a zenei együttesbe belépő, akkor 15 éves lánnyal. Mivel a lánynak az együttes szokásos próbanapján más elfoglaltsága volt, jellemzően külön, a férfival kettesben gyakorolt.

A férfi 2017 tavaszán szerelmet vallott az akkor 17 éves lánynak. A lány számára azonban nagyon zavaró volt a középkorú férfi közeledése, ezért a nyáron eldöntötte, hogy nem játszik tovább az együttesben. Miután ezt elmondta a művészeti egyesület vezetőjének, a férfi azt mondta: akkor léphet csak ki az együttesből, ha lefekszik vele. 

A középiskolás lány 2017 augusztusában kilépett az együttesből, de a férfi ezután is zaklatta, háborgatta, a bíróság közleménye szerint nem hagyott fel „az agresszív kommunikációval”.

A férfi 2017 novemberében azzal csalta el a lányt, hogy beszéljék meg a helyzetet. Egy rövid kocsikázás után letért az útról, a központi zárral lezárta az autót, elvette a lány mobilját és a kesztyűtartóba tette. Ezután az autóban megerőszakolta lányt, mondván, hogy a diák tartozik neki ennyivel mindazok után, amit eddig megtett érte.

A férfi több mint három órán keresztül használta ki szexuálisan a hozzá képest fele akkora súlyú lányt, aki közben végig sírt és tiltakozott ez ellen. A bíróság szerint a lány a teljesen kilátástalan és kiszolgáltatott helyzetben, a vádlott jelentős erőfölényéből, valamint a vádlottól való félelméből adódóan fizikálisan nem mert védekezni.

Az elsőfokú ítélettel szemben a férfi és védője jelentett be fellebbezést elsődlegesen felmentésért, másodlagosan pedig enyhítésért. A Győri Törvényszék nem fogadta el a férfi védekezését, amely szerint a kiskorú lány kikezdett volna vele, és a szexuális aktus közös megegyezésen alapult volna.

A másodfokú bíróság az indokolás során kiemelte, hogy életszerűtlen az a vádlotti védekezés, amely szerint egy csinos, vékony, középiskolás lány, akinek a korosztályából választott fiatalemberrel kapcsolata van, érzelmileg vonzódjon a majdnem ötven éves, őszülő, túlsúlyos vádlott felé, olyannyira, hogy vele szexuális kapcsolatot akarjon létesíteni.

A bíróság szerint a középiskolás lány zárkózott, csendes, visszahúzódó  jellemvonásai sem utalnak arra, hogy a sértett provokálta volna a vádlottat vagy kezdeményező szerepet töltött volna be. Ez a magatartás a bíróság szerint „a sértettől énidegen”.

A férfi védője vitatta, hogy erőszakos cselekmény is történt volna a közösülés során. A másodfokú bíróság azonban rámutatott arra, hogy a büntetőjogi erőszak fogalma jóval szélesebb, mint amit hétköznapi értelemben erőszak alatt értünk.

A bíróság szerint a lány ellenére volt a férfival való szexuális kapcsolat („a sértett akarata nem találkozott a vádlott akaratával”), a vádlott túlsúlyából eredő jelentős erőfölénye, valamint a sértett lábainak szétfeszítése külön-külön önmagukban is elegendőek ahhoz, hogy az erőszak megállapítható legyen.

A bíróság súlyosító körülményként értékelte a férfi kitartó szándékát és azt, hogy olyan köztiszteletben álló, egyházi körökben is megbecsült emberről van szó, aki társulatvezetői pozíciójánál fogva visszaélt a szülők, a gyerekek és a közösség bizalmával. 

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat