Ma: 2024.04.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Hátba szúrta élettársát egy ózdi asszony
police.hu 2015. 01. 05. 17:38:00

Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást - ismeretlen tettes ellen - a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.



A rendőrségre érkezett bejelentés szerint 2015. január 4-én, 18 óra és 20 óra közötti időben Ózd egyik utcájában egy arra sétáló helyi férfit ismeretlen személy hátulról egy hegyes eszközzel megszúrt, majd elmenekült. Ezen információkat a sértett és élettársa hozta a rendőrség tudomására. A nyomozók azonnal a helyszínre mentek és széles körű adatgyűjtést, illetve kihallgatásokat folytattak, amelynek során megállapították, hogy a sértett és élettársa között - ózdi lakásukban - szóváltás, vita alakult ki, amely során Sz. J. Gyuláné 48 éves ózdi lakos egy késsel megszúrta párját, azonban ezt a tényt először mindketten leplezni próbálták. A mentők a sérültet életveszélyes sérüléssel szállították kórházba. A rendőrök az elkövetőt az Ózdi Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, aki végül beismerő vallomást tett.

További friss információk
Ököllel és vasalóval is bántalmazta élettársát
17 év fegyházra ítéltek egy cigányt, aki a Hős utcában legalább 52 sérülést okozva agyonverte az élettársát
Szilveszterkor rúgta fejbe ismerősét
Rablás miatt kiszabott börtönbüntetés elől bujkált a cigánynő
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat