Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
„Elvágom a torkodat!” - kiabálta a mezőőrnek
teol.hu 2013. 03. 12. 10:49:00

Kést rántott és életveszélyesen megfenyegette egy gyulaji férfi a mezőőrt, aki az erdő elhagyására szólította fel őt.



H. Ignác 44 éves gyulaji lakost 2013. március 11-én, egy Gyulaj és Kurd községek közötti erdőterületen felszólította a mezőőr, hogy az erdőlátogatási tilalomra tekintettel hagyja el az erdőt. H. Ignác a felszólítást nem vette jó néven, olyannyira, hogy kést fogott a mezőőrre, és megfenyegette. Azt mondta, amennyiben nem hagyja békén őt, vagy intézkedni próbál vele szemben, akkor elvágja a torkát. Ennél durvább akcióra végül szerencsére nem került sor, az elkövető személyi sérülés okozása nélkül távozott a helyszínről.

Dr. Deák Balázs rendőr zászlós, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője tájékoztatása szerint a dombóvári járőrök a gyulaji férfit elfogták, majd előállították a Dombóvári Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A hivatalos megfogalmazás szerint felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatják ellene az eljárást, szabadlábon hagyása mellett.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat