Ma: 2024.04.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Segített a gyengénlátónak - hogy később kirabolhassa
MTI 2014. 11. 04. 10:09:00

Őrizetbe vettek egy 27 éves férfit, aki vasárnap, késő este, Budapesten először segített egy gyengénlátónak, majd solymári lakásáig kísérte és kirabolta - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője.



A Kesznyéten élő N. László a főváros egyik zebráján segített az átkelésben a későbbi sértettnek, majd a közeli éjjel-nappali boltba is elkísérte az 59 éves solymári férfit, aki a villamosra felszállva közölte, nem kér a további segítségből. Ennek ellenére N. László a házáig kísérte a gyengénlátó férfit, akitől az ingatlanhoz érve megpróbálta elvenni a táskáját, sikertelenül. A támadó ekkor ököllel halántékon ütötte áldozatát, elvette a táskát, és elmenekült. A pilisvörösvári rendőrök egy a főváros felé tartó buszról szállították le a rablás gyanúsítottját, majd kihallgatása után őrizetbe vették. Ellene - előzetes letartóztatásának kezdeményezése mellett - a Budaörsi Rendőrkapitányság indított eljárást - tette hozzá a PMRFK szóvivője.

További friss információk
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
Emberölési kísérlet macskaeledelért és tojásért
Ököllel és vasalóval is bántalmazta élettársát
17 év fegyházra ítéltek egy cigányt, aki a Hős utcában legalább 52 sérülést okozva agyonverte az élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat