Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Játékfegyverrel rabolt huszonhat alkalommal a „füves”
HP 2011. 03. 06.

Elfogták a napokban azt a rablót, aki huszonhat alkalommal rabolt ki, illetve kísérelt meg kirabolni fővárosi vegyesboltokat és pékségeket. A férfit állampolgári bejelentés segítségével sikerült elfogni.



A rendőrség félmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel, aminek hatására érkezett egy bejelentés, és ennek segítségével fogták el a napokban, kispesti lakóhelye közelében azt a férfit, aki huszonhat alkalommal rabolt ki, illetve kísérelt meg kirabolni fővárosi vegyesboltokat és pékségeket. Elfogásakor ruházatának átvizsgálása során egy játékfegyver került elő. A rabló általában vásárlást színlelve ment be a boltokba, majd a szemtanúk szerint, egy fegyvert rántott elő, és a bevételt követelte. A bűncselekmények során személyi sérülés egyszer sem történt. A rablások során a fiatalember megközelítőleg egymillió kétszázezer forinthoz jutott. A 27 éves férfi kihallgatása során elismerte a rablásokat, őrizetbe vétele ellen nem élt panasszal. A férfit a bíróság március 4-én előzetes letartóztatásba helyezte.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat