Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Előzetes letartóztatásban a balatonföldvári emberölés gyanúsítottja
police.hu 2017. 04. 20. 14:00:00

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy látrányi lakos ellen. A 19 éves F. Istvánt a nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására, amit a Kaposvári Járásbíróság 2017. április 20-án elrendelt.



Ahogy azt korábban közöltük, Balatonföldvár egyik utcájában 2017. április 18-án, az esti órákban holtan találtak egy férfit, aki az elsődleges orvosszakértői vélemény alapján bűncselekmény áldozata lett. A rendőrök megkezdték a helyszíni szemlét, adatgyűjtést, tanúkutatást az elkövető azonosítása, felkutatása és elfogása érdekében.

A kaposvári, siófoki és a balatonföldvári rendőrök a bejelentéstől számított 4 órán belül elfogtak egy látrányi lakost, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 19 éves férfi 2017. április 18-án, 18 óra körül Balatonföldváron, egy ingatlan előtti közterületen - előzetes nézeteltérést követően - egy kődarabbal többször fejen ütött, valamint késsel mintegy 40 alkalommal megszúrt egy férfit. A sértett a bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A rendőrök F. Istvánt előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, aki kihallgatása során feltáró jellegű, részletes beismerő vallomást tett. A nyomozók a férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek az  előzetes letartóztatásának indítványozására, amit a Kaposvári Járásbíróság 2017. április 20-án elrendelt.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat