Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Fényes nappal, nyílt utcán akarta megerőszakolni áldozatát - csak 4 évet kapott
baon.hu 2011. 04. 29. 8:02:00

Jogerősen négy év börtönre ítélt a megyei bíróság egy 25 éves kecskeméti férfit, aki még 2005-ben egy társával - talán a testvérével - fényes nappal a homokbányai lakótelepen megtámadott és megpróbált megerőszakolni egy nőt.



Az elsőfokú döntést - mely szintén négy év szabadságvesztésről szólt - az ügyészség kirívóan enyhének, a bíróság viszont kifejezetten szigorúnak, az elkövetett bűncselekményekkel arányosnak nevezte.
 
A sértettre még öt és fél éve, 2005. november 5-én támadt rá két férfi, mikor a nő a homokbányai lakótelepen futott. A vádlottak - merthogy az elsőfokú eljárásban még ketten voltak - rárontottak áldozatukra, a földre teperték, és mivel hevesen ellenállt, egyikük ráült a fejére, a másik pedig meg is pofozta. Mindez fényes nappal, délelőtt történt, a nyílt utcán (bár Homokbányának vannak igencsak elhagyatott részei).

A két férfinak végül sikerült szétfeszítenie a nő lábát, lerángatták róla a nadrágot és az alsóneműt, de megerőszakolni nem tudták kézzel-lábbal védekező áldozatukat (az elsőrendű vádlott D. Zoltán ujjal benyúlt a nő nemi szervébe). A nő mobilon próbált segítséget kérni - vallomása szerint ekkora a másodrendű vádlott már eltűnt a színhelyről -, mire D. Zoltán elvette tőle a telefont, majd mellkason rúgta szerencsétlen sértettet, és aztán ő is elmenekült.
 
A nyomozás során egy testvérpárra terelődött a gyanú. D. Zoltánt felismerte a bántalmazott, D. Pált viszont nem (amit az is indokolhat, hogy a támadás során sokkos állapotba került). Az elsőrendű vádlott többször változtatta vallomásait: volt, hogy mindent beismert, majd ezt visszavonta, és a felelősséget teljes mértékben testvérére hárította. Ő viszont végig tagadott, és állította: nem is volt jelen a bűncselekmény helyszínén.

Az kiderült, hogy a sértett 65 ezer forintos mobilját D. Pál adta be zaciba, de ez nem volt elégséges bizonyíték bűnösségének igazolására. D. Zoltán végül kijelentette: nem is testvérével támadott a nőre, hanem egy másik személlyel. Azt viszont a bírósági tárgyalás során sem sikerült tisztázni, ki lehetett akkor a társa. Végül elsőfokon a Kecskeméti Városi Bíróság D. Pált felmentette, D. Zoltánt viszont négy év börtönre ítélte szemérem elleni erőszak, kifosztás bűntette és súlyos testi sértés miatt. A férfi ezt a büntetést el is fogadta, az ügyészség viszont súlyosbításért fellebbezett.
 
Csütörtökön került sor a másodfokú tárgyalásra. Az egyébként szabadlábon lévő vádlott helyett édesapja jelent meg dr. Szuromi Mária tanácsa előtt. Kijelentette, hogy fiát múlt héten elütötték (bár sérüléseiről nem hozott orvosi papírt), és ezért őt küldte el, hogy tudja meg, „mi lesz az eredmény”. Mivel a szabályok szerint a vádlott távollétében is lehet ilyenkor tárgyalást tartani, nem volt akadálya a per befejezésének. A tanácselnök a büntetés mértékét nem változtatta meg, csupán társtettes helyett tettesnek mondta ki nemi erőszak és a kifosztás bűntettében.
 
Az ügyész az ítélethirdetés előtt négy évnél hosszabb börtönt kért a vádlottra, mivel véleménye szerint elsőfokon nem kellő súllyal vették figyelembe a súlyosító körülményeket, és kirívóan enyhe ítélet született. Dr. Szuromi Mária viszont kijelentette: noha a bíróság nem vitatja a bűncselekmény nagyfokú társadalmi veszélyességét, a vádlott mérhetetlen gátlástalanságát és azt, hogy a sértettet egész életére kiható borzasztó trauma érte, de hozzátette: súlyozni kell a büntetés mértékét más hasonló esetekhez képest (a vádlott által elkövetett bűncselekmények kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők).

- A négy év börtön komoly, kifejezetten szigorú, arányos büntetés, egy többszörös különös visszaesőnek sem lenne enyhe - indokolt a bírónő.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat