Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Tizenhárom év fegyház a lányát megerőszakoló kaposvári „apának”
sonline.hu 2014. 06. 18. 14:07:00

Tizenhárom év fegyházra ítélt a Kaposvári Törvényszék egy 39 éves helybéli férfit, akit lánya megerőszakolása miatt állított bíróság elé az ügyészség, és akit a járásbíróság első fokon, nem jogerősen ugyanennyi időre küldött a rács mögé.



Az erőszakos bűncselekmények miatt korábban többször elítélt bűnözőt nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett erőszakos közösüléssel vádolták meg: a férfi 2011 októberében berúgott, és fiatalkorú lányát a kaposvári Cseri-parkba csalta, ahol egy elhagyott helyen felszólította, vetkőzzön le.

Miután a lány erre nem volt hajlandó, pofon vágta, amitől a sértett a földre rogyott. „Apja” rávetette magát, megpróbálta a kezeit lefogni, a lábát pedig szétfeszíteni. Lánya segítségért kiabált, erre apja fojtogatni kezdte, majd megerőszakolta.

Az elsőfokú ítélet ellen ugyan a vádlott és védője fellebbezett, ám a törvényszék mindenben egyetértett az elsőfokú bírósággal, így nem változtatott a verdikten. Az ítélet jogerős.

További friss információk
Megfenyegették a budapesti éjszakai bárok tulajdonosát
Vádemelés a rokonait távoltartás után is bántalmazó férfivel szemben
Tizenéveseket rabolt ki
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat