Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Brutális bosszút állt volt munkaadóján az elutasított szerető
Blikk 2012. 01. 04. 8:37:00

R. Lászlóné nem bírta elviselni, hogy volt munkaadója visszautasította közeledését. Nem csak az autóját és a garázsát gyújtotta fel, de majdnem megölte egy Molotov-koktéllal azt a férfit, akit a vállalkozó megbízott az értékei őrzésével. A nő kedden áll először bíróság elé a Fővárosi Bíróságon.



A vádirat szerint a nő 2008 nyarán ismerkedett meg Q. M.-mel, aki néhány hétig eladóként alkalmazta őt a cégénél. Viszonyuk lett, de abban az évben októberben szakítottak, mégpedig a férfi kezdeményezésére. R. Lászlóné azonban nem tudta elviselni, hogy elutasították.

Először csak állandó telefonhívásokkal zaklatta a férfit, majd személyesen is felkereste többször és kérte, hogy folytassák a viszonyukat. A férfi azonban nem állt kötélnek. Ezt követték a veszekedések, majd a nő fenyegetni kezdte elhidegült szerelmét. Nem sokkal később már odáig ment, hogy bosszúból többször is megrongálta a férfi kocsiját.

A vállalkozónak volt a VIII. kerületben egy bérelt raktára. Ezt 2008 decemberében valaki megpróbálta felgyújtani. Ekkor Q. M. megbízott egy másik férfit, hogy őrizze a helyiséget. Egy lerobbant, forgalomból kivont dobozos kisteherautót vontattak oda, az lett az őrbódé.

2008. december 25-én azután újra megpróbálták felgyújtani a raktárat és az őr R. Lászlónét látta meg a lángok fényében. Azután egy ideig nem történt semmi. A következő év nyarán a nő újra felhívta a vállalkozót és ismét arról győzködte, hogy folytassák a kapcsolatot. A férfi ekkor odaadta a telefont az ismerősének, annak a férfinak, akit a raktár őrzésével megbízott, hogy ő beszélje le a nőt a további zaklatásról.

A másnapi eseményekből kiderült, hogy mit sem hatott a nőre a győzködés. Akkor ugyanis a vádirat szerint R. Lászlóné, tudva, hogy a férfi a raktárnál lévő furgonban alszik, Molotov-koktélt dobott az utastérbe. Az őr szerencsére felébredt és sikerült kimenekülnie a lángoló autóból, amelyben minden elégett, köztük az őr körülbelül 150 ezer forintot érő holmija. A kísérteties este azonban nem ért véget, ugyanis a lángok átterjedtek a raktárra, ahol 20 millió forint értékű árukészlet volt. Csak a tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhető, hogy ezeket sikerült megmenteni.

R. Lászlónét aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletével, valamint  gondatlan közveszélyokozás vétségével vádolják.

További friss információk
11 éves fiút rabolt ki egy „navajonki”
Előre kitervelte a férje megölését a titkos szerelmi viszonyt folytató asszony
Magyarországon mindössze 1 év és 10 hónap jár egy nő eszméletlenre veréséért
Nem tudott leállni a gyöngyösi cigánybűnöző
Bűnügyi őrizetben a kocsolai fegyveres rabló
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat