Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Csak a szokásos: idős nénit rabolt ki egy bedrogozott „jövőnk reménysége”
kisalfold.hu 2011. 01. 04. 1:05:00
Január elsején, délutáni sétája közben rabolta ki azt a 85 éves asszonyt egy ismeretlen, aki Győrben, a Petőfi téren botjára támaszkova sétálgatott.



Az idős hölgy táskáját átvetve viselte a vállán. A rabló hátulról ragadta meg annak pántját, de letépni azt nem tudta. Az asszony a taszítás hatására egyensúlyát vesztette, s a földre került. Ekkor sikerült az elkövetőnek megszerezni a táskát, s azzal együtt futva elmenekülnie.

Az idős hölgy, akinek a rémületen kívül más baja nem esett, egy arra bicikliző lánytól kért segítséget. Ő nyugtatta meg az asszonyt, s értesítette a rendőrséget.
Ezzel szinte egy időben egy környékbeli férfi is a helyszínre érkezett, aki lakása ablakából látva a történteket, kabátot vett, s az ismeretlen nyomába eredt. A Petőfi híd alatt találta meg a 17 éves győri elkövetőt, aki épp a táskában talált pénzt pakolta, ugyanis menekülése közben annak számára értéktelen tartalmát szétszórta.

Kihallgatása során elmondta, hogy nagyon megbánta, amit az idős asszonnyal tett. Magyarázkodásul még azt is hozzá tette, hogy kába állapotában követte el a rablást, hiszen előző este névnapját ünnepelte, s az elfogyasztott alkoholt még gyógyszerrel is „megfejelte". Ennek hatása érződött még erősen rajta a bűncselekmény elkövetésekor.
A Győri Rendőrkapitányság rablás gyanúja miatt vette őrizetbe, s előterjesztést tett előzetes letartóztatására.

További friss információk
11 éves fiút rabolt ki egy „navajonki”
Előre kitervelte a férje megölését a titkos szerelmi viszonyt folytató asszony
Magyarországon mindössze 1 év és 10 hónap jár egy nő eszméletlenre veréséért
Nem tudott leállni a gyöngyösi cigánybűnöző
Bűnügyi őrizetben a kocsolai fegyveres rabló
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat