Ma: 2024.04.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Derecskei „csendélet”: az egyik leütötte lapáttal, a másik megkéselte, majd jött a baltás
civishir.hu 2014. 05. 07. 8:55:00

Május 2-án, délután, Derecskén egy férfi szóváltásba keveredett két helyi lakossal. A vitát követően a 19 éves B. Krisztián egy lapáttal leütötte a sértettet, akit az ott tartózkodó 16 éves fiú egy késsel még meg is sebesített. A 25 éves áldozat ezt követően a helyszínről elmenekült, azonban a két támadó követte őt. Ezt látta az utcán a sértett egyik rokona, aki felkapott egy baltát és a férfi védelmére kelt, valamint a 16 éves támadó házát tégladarabokkal megdobálta.



Az estről az utcában lakó egyik nő telefonon értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét. A bejelentést követően a helyszínre érkező rendőrök a Készenléti Rendőrség járőreivel közösen elfogták a tetteseket, akiket előállítottak a Derecskei Rendőrőrsre. A nyomozók B. Krisztiánt és 16 éves fiatalkorú társát, valamint a 36 éves L. Aladárt gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrség által bűnügyi őrizetbe vett terhelteket a Debreceni Járásbíróság 2014. május 5-én előzetes letartóztatásba helyezte. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Derecskei Rendőrőrse a gyanúsítottakkal szemben garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

További friss információk
Emberölési kísérlet macskaeledelért és tojásért
Ököllel és vasalóval is bántalmazta élettársát
17 év fegyházra ítéltek egy cigányt, aki a Hős utcában legalább 52 sérülést okozva agyonverte az élettársát
Szilveszterkor rúgta fejbe ismerősét
Rablás miatt kiszabott börtönbüntetés elől bujkált a cigánynő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat